BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar drónok szállítják a PCR-teszteket a nagyvilágban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Drónokra szerelhető speciális szállító dobozt fejlesztett két magyar cég, a terméket már számos országba értékesítették.

Drónos csomagszállítással egyre többen kísérleteznek, hiszen ezek a repülő eszközök nehezen megközelíthető, akár katasztrófa sújtotta területekre is bármit eljuttathatnak

 – ezt segítheti a magyar fejlesztésű Loricatus Delivery Box. A szállítódoboz a tesztelések alapján túlteljesítette a terhelhetőségi és ütésállósági elvárásokat, és akár folyadék szállítására is alkalmas – írták.

Fotó: Shutterstock

A Loricatus Delivery Box a Loricatus Kft. és a Limes Model együttműködésével jött létre. A szállítódoboz világszerte mindenütt kapható, ahol a drónos szállítás feltételei adottak, illetve a helyi jogszabályok nem tiltják az alkalmazását.
A fejlesztők közölték, hogy az értékesítés márciusban kezdődött, és már 60 országra terjed ki. Európában Hollandia az egyetlen, de Ázsia és Dél-Amerika több államában már alkalmazzák. Chile például a bányatechnológiában használja, 

Argentínában PCR-teszteket és vérmintákat szállít, októbertől pedig a szaúdi egészségügyi minisztérium is a megrendelők között lesz

– tették hozzá.

A 2008-ban létrejött Limes Model Kft. kezdetben főképp ingatlanberuházásokhoz készített építészeti maketteket, de ma már járműmaketteket és más ipari termékeket is készít – olvasható a cég honlapján. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a társaság 2020-ban 58,5 millió forint árbevételt ért el.

A kockázatelemzéssel és drónos légi adatgyűjtéssel foglalkozó Loricatus Kft. 2019 februárjában alakult, forgalma tavaly már meghaladta a 105 millió forintot a nyilvános beszámoló szerint.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.