A létfenntartási költségek növekedése miatt a brit háztartások bevétele a márciusban jelzett emelkedés helyett két százalékkal csökkenni fog jövőre – figyelmeztetett a Resolution Foundation. A független kutatóintézet kedden kiadott jelentése szerint a száguldó energiaárak és a vártnál magasabb mellett a leginkább rászorultakat különösen sújtja a heti húsz fontos segélypótlék október eleji megszüntetése (egy font 426,6 forint), miközben a munkavállalóknak és a munkaadóknak további terhet jelent a kötelező társadalombiztosítási járulék megemelése.

Fotó: STEFAN ROUSSEAU / AFP

A hivatalos adatok szerint a fogyasztói árak augusztusban az eddigi legnagyobb mértékben ugrottak meg, elérték az éves 3,2 százalékot, az energia pedig azóta kezdett el igazán drágulni. A jegybank figyelmeztetése szerint ez utóbbi miatt

télen az infláció meghaladhatja a célul kitűzött két százalék dupláját, és a megélhetési költségek akár jövő nyárig is magasak maradhatnak, mielőtt fokozatosan elkezdenek majd csökkenni.

Szakértők egyre valószínűbbnek tartják, hogy a legfejlettebb gazdaságok jegybankjai közül a Bank of England (BoE) lesz ezért az első, amelyik már novemberben kamatemeléssel próbálja megfékezni az inflációt. Erre az eddigi legerőteljesebb jelzést vasárnap küldte Andrew Bailey, a BoE kormányzója, amikor kijelentette, hogy a banknak „cselekednie kell”, hogy kezelje a növekvő energiaköltségeket, amelyek a fogyasztói árak további emelkedésével fenyegetnek. Szavai hatására hétfőn emelkedtek a kötvényhozamok, kedden pedig a font négyheti csúcsra erősödött a dollárral szemben. Az ellátási láncokban állandósulni látszó fennakadások, a munkaerőhiány és az energiaárak emelkedése ugyan a világ sok más országát is ugyanúgy sújtja, mint az Egyesült Királyságot, utóbbi esetében azonban a helyzetet a Brexit is súlyosbítja. A kamatemelés ugyanakkor Kenneth Broux, a Société Générale devizastratégája szerint hátráltatni fogja a jövő évi gazdasági növekedést. A jelenlegi előrejelzések szerint a brit a tavalyi 9,7 százalékos zsugorodás után az idén 7,5 százalékkal bővül majd, ám a növekedés az év közepén lelassult.