Egyszerű a különböző „régi gazdasághoz” tartozó termékek hiányáért a koronavírus-járvány okozta problémákat okolni, ám Jeff Currie, a Goldman Sachs árupiaci kutatásokért felelős vezetőjének a Financial Timesban megjelent írása szerint az okok ennél jóval mélyebben gyökereznek.
A mostani hiányok többsége a 2008-as pénzügyi válságig és az azt követően krónikusan alacsony befektetésekig nyúlnak vissza.
Ahogy az infrastruktúra elöregedett és a befektetések eltűntek, a régi gazdaság sem volt képes a késztermékekhez szükséges nyersanyagokat szállítani. A mostani szárnyaló gázárak, a réz hiánya és a kínai áramtermelés problémái mind a szektor elhanyagolása miatt keletkeztek.
A 2008-as válságot követő stagnáláson a központi bankok a mennyiségi lazítással igyekeztek úrrá lenni, ám ez csak a gazdagabb háztartásokon és a tőzsdei eszközöket birtoklókon segített, ami nem kedvezett a nyersanyagok árának, hiszen ezek keresletét a gazdagoknál jóval számosabb alacsonyabb jövedelmű háztartások határozzák meg, akik nem részesültek a fellendülésből, így megfelelő keresletet sem tudtak támasztani a nyersanyagok iránt.
Mindez a régi szektorok hozamát is negatívan érintette, ami miatt a befektetések is egyre inkább elmaradtak a gyors hozamokat kínáló „új gazdasággal” szemben, mint például a technológia. 2013-ra ez a folyamat elérte Kínát is, és
megindult a nyersanyagok árának történelmi zuhanása, a tőke menekülése pedig felgyorsult.
Currie szerint a régi gazdaság valóban túlzott kapacitásokkal rendelkezett, túlságosan sok adósságot halmozott fel, és túlságosan szennyező volt, ezért nem meglepő, hogy a befektetők inkább a technológia irányába mozdultak a réztől és az olajtól.
Miután 2015-ben az olajár is összeomlott, szinte teljesen leállt a tőkeáramlás ebbe az irányba, miközben Kína is abbahagyta a veszteséges szénbányái finanszírozását. Eközben a klímaváltozás egyre markánsabban megjelenő szempontjai és az ESG-befektetések tovább csökkentették a szektor számára elérhető tőke mennyiségét, tovább erősítve az alulfinanszírozottság problémáját.
A kínálat szűkössége a járványból történő kilábalás során vált nyilvánvalóvá,
miközben a döntéshozók számára fontosabbá váltak a társadalmi szempontok is. Az inkluzív bővülés azonban megnövelte a nyersanyagok iránti igényt.
További problémát jelent a nyersanyaghiány tovagyűrűző hatása. Currie a Kínában csökkenő szénbányászat hatására mérséklődő alumíniumhiányt és a nehezen elérhető földgáz hatására olajra váltó megoldásokat hozza fel erre példaként.
Mindezen hatások eredményeként az átmeneti sokkok tartós inflációt generálnak, melynek még csak a kezdetét látjuk.
A nyersanyagárak magas szintje újra is újra fel fog bukkanni, hiszen a széles körű kereslettel szemben a nem elégséges infrastruktúra áll szemben.
A döntéshozók által célzott széles körű prosperitás és a zöldinfrastruktúra masszív kiépüléséhez a nyersanyagárak magas volta szükséges, hogy meglegyenek az ösztönzők a szükséges, hosszú távú befektetésekhez, miközben a zöldátmenet számos kockázatot hordoz. Currie szerint a nyersanyagpiacon egy új szuperciklus vette kezdetét.
