BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egymilliárd dolláros ajándékot kap Ukrajna Kanadától

Kanada egymilliárd dollár értékben szállít Ukrajnának drónokat, rakétákat és páncélozott járműveket. Ezt Mark Carney kanadai kormányfő jelentette be vasárnap Kijevben.

Kanada egymilliárd dollár értékű fegyvert biztosít Ukrajnának, ezt vasárnap jelentette be a Kijevben Mark Carney kanadai miniszterelnök, aki Ukrajna Szovjetuniótól való függetlenedésének évfordulóján látogatott az orosz inváziótól sújtott országba. A hadászati csomag drónok, rakéták és páncélozott járművek átadását is magában foglalja.

Kanada, Ukrajna, Mark Carney
Mark Carney (j) kanadai miniszterelnök gáláns felajánlást tett Ukrajna számára / Fotó: AFP

A júniusi G7-csúcstalálkozón Kanada további kétmilliárd dolláros katonai segítségnyújtást ígért. Ma büszkén jelentem be, hogy ebből az összegből több mint egymilliárd dollárt a fegyverarzenáljuk megerősítésére fordítunk – drónok, lőszer és páncélozott járművek leszállításán keresztül, amelyek már a jövő hónapban megérkeznek

 – mondta Carney az RBC-Ukraine hírügynökség beszámolója szerint.

A kanadai miniszterelnök azt is bejelentette, hogy országa több tízmillió dollárt biztosít sürgősségi segélyekre, óvóhelyek létrehozására és a kibertámadások elhárításának támogatására.

„Az ukrán gyermekek hazatéréséért létrehozott nemzetközi koalíció társelnökeként Kanada megerősíti az együttműködést Ukrajnával, az európai partnerekkel és az Egyesült Államokkal a gyermekek azonnali és feltétel nélküli visszatérésének biztosítása érdekében” – tette hozzá a kanadai kormányfő.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.