Az eurót megosztó 19 ország ipari termelése szeptemberben 0,2 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest, míg az előző év azonos időszakával összevetve 5,2 százalékkal nőtt. A piaci elemzők ennél rosszabb adatokat, 0,5-es havi csökkenést és 4,1-es éves növekedést prognosztizáltak szeptemberre – derült ki az Eurostat pénteken közzétett adataiból. Noha szeptemberben a visszaesés kisebb lett a vártnál, de így sem elhanyagolható, mert az augusztusi 1,7 százalékos zuhanást követi. A vártnál jobb eredményhez hozzájárult, hogy a legnagyobb gazdaságok közül Olaszországban 0,1, Spanyolországban pedig 0,3 százalékos enyhe növekedést regisztráltak, azonban ez sem tudta ellensúlyozni, hogy Németországban 1,1, Franciaországban pedig 1,3 százalékkal csökkent a termelés az előző hónaphoz képest. Mivel a megrendelések volumene továbbra is magas, ezért a kínálati problémák bizonyosan felfelé nyomják majd az ipari termékek árait. Ez a következő negyedévekben mind nehezebb kommunikációs helyzetbe hozhatja a laza monetáris politika mellett érvelő Európai Központi Bankot.

Fotó: Shutterstock

Németországot továbbra is a csiphiány miatt küszködő autóipar veti vissza leginkább, de más országokban is komoly termelési gondokat okoz az alapanyaghiány és az elszálló energiaárak.

Különösen a vegyipar és a műanyaggyártás szenved, de jelentősek a gondok az elektronikai iparban is. A kereslet azonban továbbra is erős, a fogyasztók által tapasztalt szállítási késések ellenére is.

Különösen a nem tartós fogyasztási cikkek – például élelmiszerek és ruházati cikkek – termelése futott föl nagyon, amely így 1 százalékkal nőtt szeptemberben, és 8,5-del volt magasabb, mint 2020 szeptemberében. Ugyanakkor a tartós fogyasztási cikkek termelése is növekedni tudott, bár kisebb mértékben: 0,5 százalékkal augusztushoz és 1,1-del az egy évvel korábbihoz képest.

Fotó: Eurostat

Noha a beruházási javak, például a gépek és berendezések megrendelései továbbra is rekord közeli szinten állnak, a termelés azonban ezt nem tudja lekövetni, a volumen 0,7 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy hónappal korábban, még ha az előző év azonos időszakához képest kimutatott 5,9-es növekedés jelentősnek is tűnik. A közbenső termékek termelése szintén visszaesett szeptemberben, 0,2 százalékkal, ugyanakkor 5 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Az energiatermelés mind havi, mind éves összehasonlításban változatlan maradt.

Mivel a kereslet és kínálat egyensúlya megbillent, az árnyomás egyre nő, különösen azon ipari termékek esetében, ahol az alapanyaghiány jelentős. Mivel a szállítási problémák várhatóan csak az év folyamán enyhülnek majd, a termelői árak az év első felében még emelkedni fognak, ami minden bizonnyal egyre inkább átárazódik a fogyasztókra. Eközben a jelenlegi inflációt leginkább felfelé nyomó energiaárak a jövő év elejétől várhatóan már nem nőnek tovább.