Az OPEC tagállamai és az Oroszország által vezetett olajexportáló országok (együttesen OPEC+) csütörtökön abban állapodtak meg, hogy fenntartják a havi olajkibocsátás növelésének korábban elfogadott ütemét, azaz januárban is havi 400 000 hordó/nappal emelik összesített kitermelésüket – írja a Reuters.

Fotó: Shutterstock

A videókonferencián résztvevő miniszterek annak ellenére ragaszkodtak a közös ütemtervhez, és nem fagyasztották be az eddigi volument, hogy az Egyesült Államok stratégiai olajkészletének részleges felszabadítása, illetve az új koronavírus-variáns megjelenése újabb olajáreséshez vezethet.

A szervezet ugyanakkor ellenállt az USA kérésének is, hogy a világgazdaság megsegítése érdekében gyorsabban növelje az olajkitermelést, mivel attól tartanak, hogy a túlkínálat árthat a törékeny energiaipari fellendülésnek. 

A Brent hordónként 68 dollárra alá esett a megállapodásról szóló hír megjelenését követően.