Schönbach pénteken indiai látogatása során beszélt arról, hogy szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök tiszteletet érdemel. Kifejtette azt is, hogy Oroszországra - Indiának és Németországnak is - elsősorban a Kína jelentette fenyegetéssel szemben van szüksége. Elmondta, hívő katolikusként fontosnak tartja, hogy Oroszország keresztény ország, "bár Putyin maga ateista, de az nem számít". "Ha ez a hatalmas ország, még ha nem is demokrácia, a mi partnerünk, (...) akkor az valószínűleg távol tartja Oroszországot Kínától".

Az ukrajnai válsággal kapcsolatban Schönbach úgy vélte, a Krím félszigetet Ukrajna már soha nem fogja visszaszerezni, és "nonszensznek" nevezte, hogy Oroszország ukrán területet akarna kisajátítani.

Megkértem Christine Lambrecht védelmi minisztert, hogy azonnali hatállyal mentsen fel szolgálataim alól. A miniszter elfogadta a kérésemet – mondta Kay-Achim Schoenbach admirális a Reuters hírügynökség által idézett közleményében.

 Christine Lambrecht meghozta első fontos döntését Fotó: Shutterstock

A német védelmi tárca elhatárolódott Schönbach kijelentéseitől, és közölte: a haditengerészet parancsnokát "saját kérésére" felmentették hivatalából. Schönbach a Twitteren azt írta, "meggondolatlanul" beszélt, kijelentéseivel "nyilvánvalóan hibázott".

Az eset miatt Kijevben bekérették Németország nagykövetét. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter jelezte: "Németország minapi kijelentései nem felelnek meg a két ország közötti viszony szintjének".

Ukrajna szerint Németország bátorítja Putyint

Németország eközben szombaton közölte hogy elutasítja azt az elképzelést, hogy fegyvereket küldjenek a volt szovjet köztársaságba. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Twitteren azt állította, hogy Németország kijelentései "az Ukrajnába történő védelmi fegyverek szállításának lehetetlenségéről" nem egyeznek a "jelenlegi biztonsági helyzettel."