Vlagyimir Putyin támogatta azt az elképzelést, hogy „külső menedzsmentet” vezessenek be azon vállalatoknál, amelyek bejelentették kivonulásukat az orosz piacról, írja RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség.

Mint Mikhail Mishustin miniszterelnök az elnök és a kormány tagjai közötti találkozón elmondta, a kabinet folyamatosan figyelemmel kíséri a helyzetet, és állítása szerint a legtöbb most távozó külföldi cégnél a munkahelyek és a fizetések érintetlenül maradnak. Hozzátette, hogy a hatóságok törvénytervezetet készítettek elő, amelynek célja a üzembezárások megakadályozása. 

Fotó: Mikhail Metzel / POOL / Sputnik / AFP

Ha a külföldi tulajdonosok indokolatlanul bezárnak egy vállalatot, a kormány külső adminisztráció bevezetését javasolja, amely a tulajdonos döntésétől függően határozná meg a cég sorsát. A legfontosabb feladat a szervezet profiljának megőrzése és a munkahelyek megtartása lesz

– hangsúlyozta Mishustin.

Sajtóértesülések szerint a tervezetet csütörtökön az orosz parlament elé terjesztették.

Korábban megírtuk, hogy a legrégebbi orosz lap, az Izvesztyija úgy értesült, hogy a kormány és a főügyészség megkapta azoknak a külföldi vállalatoknak a listáját, amelyeket az oroszországi működésük megszűnése miatt államosítani lehet. Oleg Pavlov, a Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetője az Izvesztyiának nyilatkozva elmondta, hogy eddig 59 vállalat szerepel a listán. Ezek:

  • Adobe
  • IBM
  • Ubisoft
  • Cisco
  • Paulig
  • Valio
  • Obi
  • Ikea
  • Jysk
  • Activision Blizzard
  • Crocs
  • Karl Lagerfeld
  • Uniqlo
  • H&M
  • ASOS
  • Louis Vuitton
  • Stradivarius
  • M&S
  • Pull&Bear
  • Mango
  • Gucci
  • Bershka
  • Hermes
  • Chanel
  • Massimo Dutti
  • Zara
  • Oysho
  • Prada
  • Yves Saint Laurent
  • Calvin Klein
  • Hugo Boss
  • Tommy Hilfiger
  • Victoria's Secret
  • Mothercare
  • Carlsberg
  • Heineken
  • Oracle
  • Apple
  • AMD
  • Dell
  • Intel
  • Panasonic
  • Siemens
  • Samsung
  • Mastercard
  • PayPal
  • Visa
  • American Express
  • Western Union
  • Agoda
  • Airbnb
  • Trivago
  • Coursera
  • Booking
  • Citroen
  • Volkswagen
  • Jaguar
  • Opel
  • Land Rover
  • Audi
  • Mercedes-Benz
  • Peugeot-Benz
  • Porsche
  • Renault
  • Skoda
  • Suzuki
  • Nissan
  • Ford
  • BMW
  • Volvo
  • General Motors
  • Microsoft
  • Mazda
  • Toyota
  • Lexus
  • Honda
  • Bentley
  • Ducati
  • Lamborghini
  • Airbus
  • Boeing
  • Embraer
  • Caterpillar
  • Deere
  • Puma
  • Nike
  • Adidas
  • Swarovski
  • Cartier
  • Clinique
  • Estée Lauder
  • Guerlain
  • Givenchy
  • L'Oreal
  • Mac
  • Sephora
  • Christian Dior
  • Kenzo
  • Shiseido
  • Paramount
  • Universal
  • Warner Bros.
  • Disney
  • Sony
  • KFC
  • McDonald's
  • Pizza Hut
  • Starbucks

Putyin a javaslatra reagálva megjegyezte, Oroszország nem zárkózik el senkitől, és kész együttműködni minden külföldi partnerrel. Egy másik cikkben azonban felsorolják azt is, jelen állás szerint mely országokat tekintik ellenségesnek. Az Ukrajnán kívül 47 államot tartalmazó lista szerint 

  • az angolszász világ öt országa, vagyis az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland;
  • az 27 tagországa;
  • tíz nem uniós európai ország: Svájc, Norvégia, Izland, Montenegró, Észak-Macedónia, Albánia, Andorra, Liechtenstein, Monaco, San Marino;
  • és öt nem angolszász csendes-óceáni ország, nevezetesen Japán, Dél-Korea, Szingapúr, Mikronézia és Tajvan számít Oroszország ellenségének.