A holland kormány az elkövetkező években jelentősen felgyorsítja a tengeri szélerőművek építését, hogy teljesítsék a klímacélokat, és az ukrajnai háború miatt csökkentsék az ország orosz gáztól való függőségét.

Pénteken bejelentették, hogy az évtized végéig további 10,7 gigawatt összkapacitású szélerőműparkot építenek ki az Északi-tenger holland részén a Reuters értesülései szerint. Az elmúlt években kiírt pályázatoknak köszönhetően a közel 11 gigawatt összkapacitásból körülbelül 3 gigawatt már működőképes vagy építés alatt áll.

Fotó: rwe.com

A kormány januárban már közzétette, hogy jelentősen növeli az energiaátállásra fordított kiadásokat, és létrehoz egy 35 milliárd eurós alapot is az olyan projektek finanszírozására, amelyek segítik a szén-dioxid-semleges gazdaságra való átállást.

A szélenergiaparkkal az olyan nehézipari felhasználókat is támogatni szeretnék, mint a vegyi- és acélgyárak, hogy fenntartható energiaforrásokra tudjanak váltani, majd az energia segítségével például „zöld” hidrogént állítsanak elő.

Európa legnagyobb kikötőjének és számos nagy iparágnak otthont Hollandia az EU azon országai közé tartozik, ahol a legmagasabb az egy főre jutó üvegházhatású kibocsátás. Tavaly 2 százalékkal nőtt a szén-dioxid-kibocsátás, miután 2020-ban meredeken zuhant a Covid–19-járvány miatti zárlatozások következtében. Ugyanakkor 1990-hez viszonyítva nagyobb mértékű, 23,9 százalékos csökkenés figyelhető meg. Most azonban iparkodniuk kell, hogy 2030-ig elérjék a kitűzött 55 százalékos mérséklést.