A francia kormány kész tárgyalni Korzika autonómiájáról – jelentette ki Gérald Darmanin belügyminiszter a Corse-Matin című regionális napilap honlapján kedd este megjelent interjúban.

A tárcavezető szerdán érkezik kétnapos látogatására a Franciaországhoz tartozó szigetre, ahol két hete nem csillapodik a feszültség.

A zavargásba torkolló tüntetések azután kezdődtek, hogy március 2-án Yvan Colonnát, aki életfogytiglani börtönbüntetését tölti a Claude Erignac korzikai prefektus 1998-ban történt meggyilkolásában való részvételért, a börtönben életveszélyesen megsebesítette egy iszlamista elítélt. A függetlenségpárti Yvan Colonna azóta kómában fekszik.

A sziget esetleges autonómiájáról a korzikai vezetők és a francia kormány között kezdődő tárgyalásokhoz a belügyminiszter előfeltételként a nyugalom visszatérését szabta.

Fotó: Pascal Pochard-Casabianca / AFP

A belügyminiszter szerint nem lehet őszinte párbeszéd egy demokráciában házi bombák nyomása alatt és a rendőri erők állandó jelenlétében.

Készek vagyunk elmenni az autonómiáig. Aztán a kérdés az, hogy mit értünk ezen az autonómián. Erről tárgyalnunk kell

– hangsúlyozta Gérald Darmanin.

A tárcavezető hozzáfűzte, hogy a tárgyalásokat erről a fontos kérdésről logikusan (Emmanuel Macron államfő) második mandátuma alatt lehet megkezdeni, amennyiben újraválasztják a franciák elnöknek az áprilisi elnökválasztáson.

Az interjúban a belügyminiszter elismerte az állam felelősségét a dél-franciaországi Arles fegyházában fogva tartott Yvan Colonna megtámadásában.

A francia kormány a múlt héten megpróbálta csillapítani az indulatokat, és bejelentette, hogy Korzikára szállítják az „Erignac-kommandó” két másik tagját. A büntetését Arles-ban töltő Colonna is régóta kérelmezte, hogy helyezzék át Korzikára, de kérését mindig elutasították.

Vasárnap a Colonna támogatására Bastiában meghirdetett többezres tüntetés zavargásba torkollott, a prefektúra adatai szerint 67 ember sebesült meg, közöttük a rendvédelmi erők 44 tagja.

Az indulatok akkor lobbantak fel, amikor a menet a prefektúra (megyei közigazgatási hivatal) elé ért, ami számukra a francia állam jelképe.

Két-háromszáz csuklyás tüntető összecsapott a rendfenntartó erőkkel.

A rendőrök könnygázt és vízágyúkat vetettek be, a tüntetők Molotov-koktélokkal és kövekkel dobálták a rendőröket. Tűz ütött ki az adóhivatal bejáratánál, amelynek az ablakait betörték a Molotov-koktélok. Több helyen raklapokat gyújtottak.

A Korzikát irányító nacionalista pártszövetség egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazza Yvan Colonna megtámadásának kivizsgálására, és valódi párbeszéd megkezdését Korzika és az állam között.

A függetlenség és elszakadás kérdése nincs napirenden a szigeten, ahol az elmúlt évtizedek merényletei után viszonylagos politikai stabilitás alakult ki. A korzikai pártszövetségnek ugyanakkor évek óta az a célja, hogy a sziget megkapja az autonómia státuszát.