Új jogszabállyal venné elejét Oroszország az ukrán invázió miatt Moszkvára kirótt nemzetközi szankciók érvényesítésének.

Orosz törvényhozók ennek érdekében egy olyan törvényjavaslatot nyújtottak be hétfőn a parlament alsó házának, a Dumának, amely 

akár 10 évig terjedő börtönbüntetéssel, valamint pénzbírsággal sújtanák azokat, akik érvényt szereznek a nyugati szankcióknak 

– számolt be a tervezetről az Interfax orosz állami hírügynökség.

A jogszabálytervezet – amit a parlament jóváhagyását követően Vlagyimir Putyin elnöknek is alá kell írnia, mielőtt törvényerőre emelkedik –, azt a célt szolgálja, hogy megakadályozza Oroszország gazdasági helyzetének romlását – idézte a hírügynökség Pavel Krasenyinnyikov orosz képviselőt.

Fotó: Shutterstock

A lépést a törvényhozó szerint az indokolja, hogy számos orosz vállalat – köztük részben állami tulajdonú cégek –, nem hajlandó együttműködni a szankciókkal sújtott bankokkal és vállalatokkal, mivel attól tartanak, hogy ők is a szankciós listára kerülhetnek.

Ha valaki az Orosz Föderációban úgy dönt, hogy korlátozza állampolgáraink, jogi személyeink, intézményeink vagy szervezeteink jogait és szabadságát, annak büntetőjogi felelősséget kell viselnie

 – nyomatékosította Krasenyinnyikov.

Nem ez lenne az első szigorú jogi lépés Moszkva részéről az orosz-ukrán háború kitörése óta, március elejétől ugyanis a harci konfliktusról szóló „hamis információk” terjesztéséért, sőt, a konfliktus háborúként való aposztrofálásáért is komoly pénzbírság, sőt börtönbüntetés jár az inváziót megindító országban.