BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Janet Yellen bízik a Fedben, hogy recesszió nélkül is le tudják szorítani az inflációt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az amerikai pénzügyminiszter szerint a jegybank szerepét beöltő Federal Reserve képes leszorítani az inflációt anélkül, hogy recessziót okozna.

Az amerikai munkaerőpiac, a bankszektor és a háztartások mérlege erős, az adósságköltségek alacsonyak, ezért a Fed képes leszorítani az inflációt anélkül, hogy recessziót okozna – jelentette ki Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter a képviselőház pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó bizottságának csütörtöki meghallgatásán. „Az lesz a céljuk, hogy ezt megpróbálják elérni" – fogalmazott a Reuters tudósítása szerint.
Yellen megerősítette, hogy az infláció az „első számú gazdasági kérdés” az ország és Joe Biden kormányzata számára. 

Fotó: JASON CONNOLLY

A fogyasztói árak növekedése „jelentős negatív hatást gyakorol sok sebezhető háztartásra, és a lézerfókuszunk az infláció kezelésére irányul" – mondta. Emlékeztetett, hogy a kormány nagy mennyiséget szabadított fel a stratégiai kőolajkészletekből a benzinárak alacsonyan tartására érdekében, és erőfeszítéseket tesz azért is, hogy felszámolja az amerikai kikötőkben felhalmozott lemaradásokat.
Yellen elhárította a republikánus törvényhozók vádjait, hogy a magas inflációt a tavalyi 1900 milliárd dolláros koronavírus-segélycsomag okozta volna. 

A fogyasztói árak emelkedését különböző tényezők hajtják, mondta, többek között az energiaáraknak az ukrajnai orosz invázió miatti megugrása és a világjárvány okozta problémák a globális ellátási láncban. Emlékeztetett, hogy a magas infláció nem csupán az Egyesült Államokban jelent gondot, hanem számtalan más országban is. „Ez azt mutatja, hogy az Egyesült Államokban a kiadásokon túl is vannak olyan tényezők, amelyek kritikusak az infláció szempontjából" – fogalmazott.

Közben az is kiderült, hogy a Fed elnöke, Jerome Powell elég támogatást kapott az amerikai szenátusban, hogy folytathassa a munkáját a jegybank elnökeként. A Reuters hírügynökség értesülései szerint bár a szavazás még nem ért véget: Powellt mindkét oldalról támogatják, hogy még négy évig maradjon elnök. 

.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.