A világ egyik legnagyobb légitársasága és a közel-keleti légitársaság vezető légitársasága, az Emirates Air legújabb beszámolója szerint bár 1,1 milliárd dollár veszteséggel zárták az elmúlt pénzügyi évet, ez már 80 százalékos javulást mutat a megelőző évhez képest, amikor 5,5 milliárd dolláros veszteségről számoltak be – az volt az első alkalom, hogy a légitársaság több mint három évtizede nem termelt nyereséget. 

A társaság várakozásai szerint még ebben az évben maguk mögött hagyhatják a veszteséges üzemeltetési időket, és akár profitot is termelhetnek, ahogy elkezdik visszafizetni részvényesüknek, a dubaji kormánynak a Covid–19 járvány során nyújtott 4 milliárd dolláros segélyt - írja az ABC News.

Fascinating pavilions at Dubai EXPO 2020
Fotó: STRINGER

Az Emirates elnöke és vezérigazgatója, Ahmed bin Saeed Al Maktoum sejk elmondta, hogy a pénzügyi év második felében fellendült az üzleti élet, és visszatért a kereslet az utazások iránt ahogy a világjárvány miatti utazási korlátozásokat feloldották. Az azonban nem világos, hogy a márciusig tartó dubaji világkiállítás milyen mértékben befolyásolta az érkezők számát.

A tágabb értelemben vett Emirates Group, amelyet a dnata ügynökség üzemeltet, elmondása szerint a dnata nyereséges volt az elmúlt pénzügyi évben (ami 2021 áprilisától 2022 márciusáig tart), és az előző évi 496 millió dolláros veszteséget 30 millió dolláros nyereségre fordította. A teljes bevétel meghaladta a 18 milliárd dollárt, ami 86 százalékos javulást jelent az előző évhez képest.

Emirates Boeing 777 Landing At Brussels Airport
Fotó: NurPhoto via AFP

Arra számítunk, hogy a csoport 2022-23-ra lesz újra teljesen nyereséges, addig is kemény dolgozunk céljaink eléréséért, és figyelemmel kísérjük az olyan hátráltató tényezőket, mint a magas üzemanyagárak, az az újabb Covid–19 variánsok, valamint a politikai és gazdasági bizonytalanság– írta a vezérigazgató a pénteki eredményjelentésben.

A légitársaság közölte, hogy üzemanyagszámlája több mint kétszeresére, 3,8 milliárd dollárra nőtt az előző évhez képest a megnövekedett járatok száma és a 75 százalékkal emelkedő üzemanyagárak miatt.

Az Emirates Group nyilatkozatában kifejtette, hogy emellett a működés felfutásával a korábban elbocsátott alkalmazottakat vissza tudták hívni és új toborzási akciókat is tartottak. A légitársaság elnöke a hét elején bejelentette, hogy a személyzet létszáma megközelíti a 80 százaléka a járvány előttinek, így 85 219 alkalmazottat foglalkoztatnak a világ minden tájáról.

A légitársaság, amely a fedélzeti kabin luxuskiviteleiről és az újabb repülőgépeiről híres, a világ mintegy 140 városába repül.