Az elnök az Európai Tanács június 23-24-i ülését előkészítő vitában elmondta, hogy

Ukrajna már jóval a háború előtt bebizonyította, hogy jó úton jár, az elmúlt néhány évben, rövid idő alatt több reformot hajtott végre, mint az elmúlt évtizedekben.

Ukrajna nagyon erős parlamentáris demokráciával és jól működő közigazgatással rendelkezik. A közigazgatási reform és a decentralizáció sikeres volt. Ezt nap, mint nap tapasztaljuk együttműködésünk során

- hangsúlyozta az elnök. Ezt követően azt is elmondta, hogy

Ukrajnában szabad és tisztességes választások vannak. Mindannyian tudjuk, hogy az országnak nagyon aktív és dinamikus civil társadalma van, amely számon kéri a kormányt.

Az elnök azt is hangoztatta, hogy Ukrajna az uniós csatlakozási vágya miatt megy keresztül most a háborús szenvedéseken.

Fotó: AFP

Moldova tagjelölti státuszáról Von der Leyen azt mondta, hogy az ország függetlenné válása óta

most először lépett valódi reformpárti, korrupcióellenes és európai útra.

Von der Leyen szerint Moldova is megérdemli a tagjelölti státuszt, de gazdasága és közigazgatása jelentős reformok végrehajtását igényli.  

Georgiával kapcsolatban Von der Leyen úgy vélekedett, hogy az ország gazdasága piacorientált, magánszektora erős, azonban még ki kell jelölnie az utat az felé, amely konkrétan meghatározza a szükséges reformokat, bevonja a civil társadalmat, és széles körű politikai támogatásban részesül.

Ezért javasoljuk a tanácsnak, hogy adjon Georgiának európai perspektívát, de értékelje, hogyan teljesít számos feltételt, mielőtt megadja neki a tagjelölti státuszt

- jelentette ki az elnök.

Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője felszólalásában elmondta:

Magyarország támogatja Ukrajna, Moldova és Georgia tagjelölti státuszát is, valamint a nyugat-balkáni országok európai integrációjának felgyorsítását is.

A jelenlegi háborús kihívásokkal teli időszakban ez jó lehetőség az európai egység előmozdítására és az Európai Unió geopolitikai, biztonsági és gazdasági szerepének erősítésére

-tette hozzá.