Gyülekeznek a viharfelhők az harmadik legnagyobb hatalma fölött: küszöbön a kormányválság Olaszországban, ami könnyen magával ránthatja az eurót is - hívja fel a figyelmet a V4NA hírügynökség. 

Az Európai Központi Bank (EKB) korábbi elnökeként Draghi, aki nem tartozik pártokhoz, és választások nélkül lett kormányfő egy szakértőinek nevezett kabinetben, élvezte a külföldi befektetők bizalmát. Ez pozitívan hatott Olaszország gazdasági hitelességére – annak ellenére, hogy az ország jelenlegi adósságállománya meghaladja a 148 százalékát. Ennek a bizalomnak azonban vége szakad, ha bukik az olasz kormány – állítják a szakértők. Erről korábban a VG is részletes elemzést közölt.

De miért nehezebb ma a helyzet, mint a korábbi kormányválságok idején?

Az orosz szankciók miatt az Európai Unió hatalmas energiaválságban van. Ehhez jön még az évszázad inflációja, az EKB példátlan pénzáradata, az ukrajnai háború és az euró drámai, megállíthatatlannak tűnő értékvesztése. Legutóbb az árfolyam egy dollár alá esett. A V4NA által közlése szerint az elemzők úgy vélik, 

ha Olaszországban kormányválság van, akkor az olyan lesz, mint egy gyufa az évek alatt felépített, kiszáradt halotti máglyán.

Minden bizonnyal a brüsszeli bürokraták sem rajonganának azért, ami Olaszországra várna, ha előrehozott választásokat írnának ki. Mivel a 74 éves Draghi kizárta, hogy újra elvállaljon egy ilyen feladatot, a voksoláson a jobboldali Fratelli d’Italia (“Olaszország testvérei”) nevű pártnak lenne a legnagyobb esélye. 

A jelenlegi felmérések szerint megelőzik a szociáldemokrata PD-t és Matteo Salvini szintén jobboldali Liga pártját. Silvio Berlusconi Forza Italiájával együtt egy jobboldali konzervatív szövetség alkothatja az új kormányt.

Ezzel pedig valósággá válna az Európai Bizottság rémálma is, hiszen Magyarország és Lengyelország után Olaszországban is jobboldali, konzervatív kormány irányítaná az ország bel-és külpolitikáját. Ráadásul az Európai Unió harmadik legnagyobb hatalma kerülne ki a balliberális fősodorból.

Beköszöntött a politikai válságok időszaka Európában, összeroskadnak a koalíciók

Sorra bomlanak fel az európai kormányok, három hét alatt öt kormányválság alakult ki. Pedig a neheze csak most jön.