Az ukrán jegybank hétéves csúcson, 25 százalékon tartotta az alapkamatot, és több mint 30 százalékra módosította idei inflációs előrejelzését. A jegybank csütörtöki kamatdöntő ülése után jelezte, hogy kész a 25 százalékos kamatszintet akár 2024 második negyedévéig fenntartani. A jegybank júniusban emelte az alapkamatot az addigi 10 százalékról a jelenleg is érvényes 25 százalékra.

Az ukrán központi bank azzal számol, hogy idén a akár a harmadával is csökkenthet, jövőre viszont már 5 százalékkal, a rá következő évben pedig 6 százalékkal nőhet a gazdaság. Csütörtök reggel az ukrán jegybank azonnali hatállyal 25 százalékkal leértékelte a hrivnyát a dollárral szemben. A jegybank szerint az intézkedés 2-3 százalékponttal növeli az inflációt, ami így 30 százalék fölötti lehet idén. Ukrajnában júniusban a fogyasztói árak 20,1 százalékkal nőttek a májusi 18 százalék után éves összevetésben.