BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eljött a mozik alkonya, vagy csak félremenedzselték a brit mozigigászt?

A brit Cineworld részvényei több mint 60 százalékkal estek pénteken, mivel egyre nő az aggodalom, hogy a világ második legnagyobb mozilánca csődbe juthat.

Vélhetőleg csődvédelemért folyamodik az egyebek mellett az amerikai Regal Cinemas és a magyar Cinema City tulajdonosaként is ismert brit Cineworld vállalat – írta meg pénteken elsőként a The Wall Street Journal. A hír megjelenése után az angol vállalat részvényei több mint 60 százalékkal, míg az amerikai Regal Cinemas papírjai 80 százalékkal zuhantak.

Bucharest,Romania,-,Feb,10,2017,Cinema,Lounge,At,The
Fotó: Shutterstock

A más moziláncokhoz hasonlóan a koronavírus-járvány által meggyötört brit társaság 5 milliárd dollárnyi adóssággal küzd.

A cég kasszasikert remélt a legújabb Bond-filmtől, a Top Gun Maverick című új részétől és a Thor-sorozat Szerelem és mennydörgés című folytatásától is, ám a hét elején elismerték, hogy

a várakozásoktól elmaradtak a jegyvásárlások.

„A gyengébb kereslet a korlátozott számú filmbemutató következménye, és ez az állapot várhatóan 2022 novemberéig tart, ami negatívan hat a kereskedelemre és a csoport likviditási helyzetére rövid távon.”

A Cineworld több mint 750 helyszínen 9189 vetítőtermet üzemeltet. Tíz országban, köztük az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Izraelben, Lengyelországban  és hazánkban – nálunk Cinema City néven – működik, és több mint 28 ezer embert foglalkoztat.

Peter Williams, a Cineworld egyik korábbi vezetője a BBC-nek elmondta, hogy szerinte egyszerűen arról van szó, hogy a mozijegyek túl olcsók a cégnél. Hozzátette, hogy bár a Cineworld valószínűleg jelentős átszervezés előtt áll, újra életképes vállalkozásként fog működni.

A Cineworld tulajdonosa azonban továbbra is Hollywoodra mutogat, azt állítva, hogy kevesebb nagy filmet mutattak be, mint a járvány előtt. Az idei eddigi jegybevétel ezért harmadával csökkent a 2019-es év azonos időszakához mérten.

A problémák 2020-ban kezdődtek, amikor a Cineworld hatalmas veszteséget jelentett az első hat hónapban, miután kénytelen volt ideiglenesen bezárni számos mozit, a filmstúdiók pedig elhalasztották a potenciális kasszasikerek bemutatását.

A mozióriás 2020 szeptemberében már arra figyelmeztetett, hogy további koronavírusos korlátozások vagy a Covid–19 miatti késő bemutatók miatt tőkeemelésre lehet szüksége.

 

A BBC szerint ugyanakkor a streamingszolgáltatások is már évek óta fenyegetést jelentenek a mozikra nézve, és a harc az utóbbi időben még agresszívebbé vált.


A Netflix például több százmillió fontot költött olyan filmek készítésére, mint A szürke ember vagy a Különösen veszélyes bűnözők, és egyenesen az előfizetők otthonába juttatja el őket.

Az őszi és téli moziprogram ad némi reményt, a nagy sikerű Fekete Párduc és a még sikeresebb Avatar folytatásai karácsony körül kerülnek a mozikba.

Sok nagyszabású alkotás viszont egyenesen a streamingszolgáltatókhoz jut. A Disney ugyan 2019-ben két sikeres élő szereplős remake-et is megjelentet, Az oroszlánkirályt és az Aladdint, ám a következő nagy dobást, a Pinokkiót már egyenesen a Disney+ mutatja be.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.