A globális búzafogyasztás az elmúlt évtizedek legnagyobb éves csökkenése felé tart, mivel a rekordmagas infláció arra kényszeríti a fogyasztókat és a vállalatokat, hogy kevesebbet használjanak – írta meg a Reuters. Ezzel együtt a növekvő élelmiszer-ellátási bizonytalanság miatt a legtöbben igyekeznek a gabona olcsóbb alternatíváit megtalálni.

A búza drágulása nem állt meg, a fogyasztók egyre magasabb árakkal találkozhatnak 2022 második felében is. Ennek az az oka, hogy az importőrök eddig olcsóbban szállították a hónapokkal korábban vásárolt rakományokat. Most eljött az az időszak, amikor a szállítók áthárítják az emelkedő költségeiket.

Az elemzők, a kereskedők és a molnárok szerint az idén a július–decemberi időszakban a világ búzafogyasztása 5-8 százalékkal csökkenhet az egy évvel ezelőttihez képest. Ez sokkal nagyobb visszaesés, mint az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériuma által várt egyszázalékos zsugorodás.

Csökkenni fog az állati takarmánybúza iránti kereslet Európában és Kínában. Az emberi fogyasztásra szánt búza iránti is lelassult a világ legfontosabb importáló országaiban

– mondta Erin Collier, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének közgazdásza. Hozzátette, hogy a magas árak miatt nőttek az élelmezésbiztonsági aggodalmak Afrika és Ázsia egyes részein. Azok az országok vannak a legnagyobb gondban, amelyek nem képeset megfelelő ellátást biztosítani a nemzetközi piacról.

Fotó: AFP

Milliókat érint a növekvő élelmiszerköltségek miatti bizonytalanság. Az ellátást főként az orosz–ukrán háború hatásai veszélyeztetik. Ezzel együtt a legfontosabb exportáló országokban az időjárás is kedvezőtlen volt, a két hatás pedig együttes erővel a csúcsra vitte a gabonafélék árát.

Az ellenértékek jelenleg nincsenek rekordszinten, de még most is magasak. Márciusban a határidős búzabenchmark százalékkal nőtt az idén márciusban.

A fekete-tengeri régióból származó búzaszállítmányok tonnánkénti ára 400–410 dollár körül mozog jelenleg. Ez a szám magasabb is lehet a Közel-Keletre vagy Ázsiába való szállítási költségek és fuvardíjak miatt. Ez már valamivel alacsonyabb szint, mint néhány hónappal ezelőtt, amikor a szállítmányok ára elérte a nagyjából 500 dolláros tonnánkénti szintet. Egy esztendővel ezelőtt még 300 dollár körül mozgott az átlagos ellenérték.

Az IKON Commodities brókercég alapító és ügyvezető igazgatója Sydney-ben arról beszélt, hogy még mindig nagyon szűkös a kínálat búzából. Szerinte egyelőre nem lehet megmondani, hogy mennyi búza érkezik a Fekete-tengerről, miközben a legtöbb exportáló országban a kedvezőtlen időjárás okozza a problémát.

A búzaimporttal leginkább küzdő ország Jemen, Dél-Szudán, Szudán, Szíria, Etiópia, Afganisztán és Srí Lanka.

A Fekete-tenger lehet a kulcs

Az afrikai és a közel-keleti országok leginkább abban bízhatnak, hogy a Fekete-tengeren ismét felpörög a gabonaszállítás. Mivel az orosz–ukrán háború miatt ez az útvonal szinte lezárult, az érintett országok kénytelenek voltak a drágábban piacokról, Németországból és Franciaországból beszerezni a búzát.

A Fekete-tengeren hamarosan megoldódhat az ellátás, mivel nemrég Oroszország, Ukrajna és Törökország megállapodott az ukrán gabonakészletek felszabadításáról. Az első szállítóhajó elhagyta az ukrán vizeket és lehorgonyzott Törökországnál. Optimizmusról viszont nincs szó, sok piaci szereplő ugyanis nem bízik abban, hogy a megállapodás ellenére folyamatos lesz a szállítás ezen a vonalon. A kereskedők úgy vélik, Oroszországnak nem érdeke, hogy Ukrajna nagy mennyiségben exportáljon, így szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy az ukránok megfelelő mennyiségben tudják majd biztosítani a szállításokat.