Az autógyártóknak 2030-ig ádáz küzdelemmel kell szembenézniük a lítiumért – írja a Financial Times a fehér arany legnagyobb gyártójára, az amerikai Albermerle-re hivatkozva.Az észak-karolinai cég szerint a piac a következő hét-nyolc évben is szűkös lesz, az évtized hátralévő részében pedig az autógyártóknak komoly versenyre kell készülniük az elektromos járművek forradalmához szükséges anyagért, mivel a kereslet meghaladja a kínálatot. A lítiumnak a villanyautók akkumulátoraiban való felhasználása miatt a nyersanyag a globális verseny középpontjába került. Ez egymás ellen fordítja a világ legnagyobb gépkocsigyártóit, és a kormányokat is bevonja a kínálat növeléséért és biztosításáért folytatott küzdelembe. Az e-autók legnagyobb előállítói (Stellantis, BMW, Tesla) lítiummal foglalkozó startupcégekbe fektettek be, vagy hosszú távú megállapodásokat kötnek bányavállalatokkal. Egy hete például a Tesla kínai bányatársaságokkal egyezett meg.

Anniversary event ?50 years of BMW high-rise?.
Fotó: Frank Hoermann / Sven Simon / AFP

Az e-autózásban érdekelt cégek ilyen szerződésekkel igyekeznek biztosítani a beszállításokat az egyre élesebb versenyben. Az iparágnak egyre nagyobb nyomással kell szembenéznie, mivel egy többen térnek át az elektromos gépkocsira. 

A múlt héten a General Motors közölte, hogy 200 millió dollárt fizet a kanadai Liventnek, hogy biztosítsa a nyersanyagot.

Kent Masters, a tőzsdén jegyzett legnagyobb lítiumtermelő, az Albemarle vezérigazgatója szerint a piac továbbra is a kereslet által dominált marad, annak ellenére, hogy igyekeznek minél több fémet felszabadítani. A piac hét-nyolc évig elég szűkös marad – tette hozzá. Az észak-karolinai cég, amelynek a vásárlói között megtalálható a Tesla és más nagy autógyártók, azt követően adta ki előrejelzését, hogy 

a lítium ára 2020 eleje óta több mint nyolcszorosára emelkedett.

Bár az ár az áprilisban elért tonnánkénti 70 ezer dolláros rekord közelében stabilizálódott, a lítium akkumulátorokban való felhasználása lehetővé tette, hogy elkerülje a okozta árcsökkenést, amely az elmúlt hónapokban sok más nyersanyagot sújtott. 

A pörgő piacot meglovagolva az Albemarle az idén háromszor is megemelte a nyereségprognózisát, és arra számít, hogy a vártnál gyorsabban tudja növelni a termelését.

Eric Norris, a cég lítiumüzletágának elnöke szerint a kínálati rohamra vonatkozó remények túlbecsülik a gyártók azon képességét, hogy megfeleljenek az autó-előállítók keresletének. Norris úgy vélte, a lítiumgyártó vállalatok a krónikus késedelmek és technikai malőrök miatt korábban 25 százalékkal kevesebbet szállíthattak egy adott évben, mint amennyit ígértek.

Miért olyan fontos ez az anyag?

A lítium egyike annak a három elemnek, amely a világegyetem kezdetén keletkezett, a hidrogénnel és a héliummal együtt. A fehér arany a nikkel, valamint a kobalt mellett az elektromos akkumulátorok kulcsfontosságú anyaga, sós vízből és kemény kőzetből nyerhető ki. Feldolgozása meglehetősen technológiaigényes és környezetszennyező. A lítium ezüstfehér színű, jó áram- és hővezető képességű alkálifém. 

A jelenleg ismert legnagyobb tartaléka Chilének van (9,2 millió tonna). A dél-amerikai országot Ausztrália követi 5,7 millió tonnával, majd Argentína 2,2 millióval, Kína másfél millióval, az Amerikai Egyesült Államok 750 ezerrel, Zimbabwe 220 ezerrel és Brazília 90 ezerrel. Egyetlen európai lelőhelyként egyelőre Portugália ismert, szerénynek mondható 60 ezres tartalékkal. Az Egyesült Államok geológiai felügyelete szerint hatalmas, feltáratlan készletek lapulnak Bolíviában, Kanadában, Dél-Afrikában, Németországban, Mexikóban és Oroszországban is.

A lítium nem csak a laptopok, a számítógépek és az okostelefonok akkumulátorához szükséges, az elektromos autókhoz is nélkülözhetetlen. 

A Nemzetközi Energiaügynökség szerint a világnak 2030-ig további 60 lítiumbányára van szüksége ahhoz, hogy a kormányok dekarbonizációs és elektromos járművekkel kapcsolatos terveit teljesíteni lehessen. Azonban a lítiumbányászati projektek jellemzően hat és 19 év közötti időt vesznek igénybe a kezdeti megvalósíthatósági tanulmánytól a tényleges termelésig, ami a szervezet múlt havi jelentése szerint a leghosszabb idő az elektromos akkumulátorokban alkalmazott technológiák közül.

Az elmúlt másfél évben a félvezető csipek hiánya jelentette a legfőbb akadályt a gépjármű-előállítók számára, de ahogy nő az elektromos autóipar térnyerése, a lítium biztosítása egyre nagyobb gondot jelent.