Az egekbe szökő gázárak már most is nagyjából egynegyedével csökkentették Európa nitrogénalapú műtrágyagyártását a CRU Group becslései szerint. A válság a tél közeledtével fokozódik, ami azt jelenti, hogy az öreg kontinens egyre jobban rá lesz utalva az alapanyagul szolgáló ammónia importjára. Ez utóbbit nitrogénből és hidrogénből állítják elő, a nitrogént pedig a földgázból nyerik ki.

műtrágya
Fotó: Getty Images

 A Nemzetközi Műtrágya Szövetség (IFA) figyelmeztetése szerint a dráguló műtrágya miatt a farmerek globálisan nagyjából hét százalékkal csökkentik a felhasználást. Ez visszavetheti a termésátlagokat, súlyosbítva ezzel a globális élelmezési válságot.

 

Ha az európai mezőgazdaság többet importál, akkor a szubszaharai Afrika, Délkelet-Ázsia, valamint Latin-Amerika törékeny mezőgazdaságú térségei globális hiánnyal szembesülhetnek – mondta a Bloomberg hírügynökségnek Laura Cross, az IFA piackutatásért felelős igazgatója. 

 

A szövetség becslései szerint a drága műtrágya a szubszaharai térségben okozza a legnagyobb fogyasztáscsökkenést, itt a felhasználás 23 százalékkal  is visszaeshet. Az elmúlt hónapokban tapasztalt enyhülés után a műtrágya ára ismét emelkedésnek indult a világpiacon, párhuzamosan a gázárak növekedésével. Az európai hőséghullám, valamint az orosz csökkenése hozzájárult az ellenértékek megugrásához. 

 

Az öreg kontinensen júliusban tíz nagyobb gyár függesztette fel vagy csökkentette a termelést, tovább fokozva ezzel a piacon az oroszok ukrajnai inváziója nyomán kialakult káoszt. 

 

A helyzetet súlyosbítja egy másik fontos műtrágya-alapanyag, a kálium behozatali tilalma. A világ egyik legnagyobb káliumexportőre a fehérorosz Belaruszkálij, amely békeidőben az ottani export 8,3 százalékát adta. A háború kapcsán hozott szankciók azonban tiltják a fehérorosz importot. Kína a saját gazdasága biztonságos ellátása érdekében korlátozta a kivitelt, míg a szankciók miatt az orosz kálium európai importja is komoly nehézségekbe ütközik. 

A CRU szerint jelenleg az ammóniát sokkal olcsóbb máshonnan importálni, mint Európában gyártani. 

 

„Az ammónia ára várhatóan tovább emelkedik, nem igazán látom, hogy kinek érné meg Európában műtrágyát gyártani, hacsak nem fedezte korábban a gáz ellenértékének az emelkedését” 

 

– mondta Chris Lawson, a CRU műtrágyapiacért felelős igazgatója.

 

Az öreg kontinensen évi 20 millió tonna ammóniát gyártanak, és legalább havi 200 ezer tonna importra van szükség a hiány enyhítéséhez. A következő hónapokban némi enyhülést hozhat a piacra, ha beindul a Fekete-tengeri export, ez viszont meglehetősen nagy geopolitikai kockázatokkal jár. 

Egy iparági szervezet, a Fertilizers Europe szerint a június óta ismét meglóduló gázárak nyomán további műtrágyagyártó kapacitások eshetnek ki, mivel nem éri már meg termelni. Ez automatikusan még jobban felerősödő behozatalhoz vezet, már ha lesz honnan importálni. 

Európa nitrogéngyártó kapacitásai az elmúlt időszakban legalább 25 százalékkal csökkentek, és ez az arány a későbbiekben még rosszabb lesz.