BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ázsiában terjeszkedne a Huawei

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Huawei először rendezte meg Huawei Connect című technológiai bemutatóját Délkelet-Ázsiában, mivel a nyugati szankciókkal sújtott vállalat meg akarja erősíteni pozícióját a régióban.

Thaiföld fővárosában, Bangkokban rendezték meg a kínai cég Huawei Connect című technológiai bemutatóját – írja a Nikkei Asia.

Huawei
Fotó: Shutterstock

A rendezvényt először tartották Délkelet-Ázsiában, Thaiföld, Indonézia, a Fülöp-szigetek és Banglades digitális, illetve gazdasági minisztereinek részvételével.

„A Huawei elkötelezett amellett, hogy támogassa az ázsiai és csendes-óceáni térség digitális átállását” – jelentette ki Simon Lin, a kínai cég ázsiai és csendes-óceáni régióért felelős vezetője. A távol-keleti vállalat bemutatott egy tanulmányt is, amely a régió gazdaságait négy kategóriába sorolja, annak függvényében, hogy a digitális fejlődés melyik szakaszában járnak. 

A Huawei ennek fényében javasol fejlesztéseket az országoknak, például a Fülöp-szigetek, Indonézia és a Vietnám a legkevésbé digitalizált országok, míg Thaiföld és Malajzia a legfejlettebbek ebből a szempontból.

A kínai cég elmondása szerint 2024-ig 100 millió dollárt kíván befektetni a régióban, ebből 10 ezer fejlesztő képzése és ezer startup támogatása fedezhető.

A vállalatnak kulcsfontosságú lett a délkelet-ázsiai piac, miután 2019-ben az Egyesült Államok szankciókkal sújtotta. Abban az évben még több mint 240 millió okostelefont értékesített, ezzel a Samsung után a világ második legnagyobb mobilgyártójának számított. Ezzel szemben tavaly 37,5 millió eszközt adott el, és a tizedik helyre csúszott vissza. 

Ennek az a magyarázata, hogy a cég 2020 végén eladta a legjobban jövedelmező és legtöbb eladását produkáló Honor nevű részlegét, mivel a tranzakció után a Honor almárkára nem vonatkoznak az amerikai szankciók. A washingtoni büntetőintézkedések miatt a Huawei nem fér hozzá a legújabb 5G-csipekhez, és elvesztette piaci pozícióit, bár cserébe megerősödött a kínai csipgyártás.

Így aztán a Huaweinek kulcsfontosságú, hogy megerősítse pozícióját azokban az országokban, ahol még mindig szívesen látják.

Mivel okostelefon- és elektronikai üzletága kihívásokkal néz szembe a fentebb ismertetett okok miatt, így a csipszállításoktól és a nyugati piacoktól elvágva a vállalat az 5G-infrastruktúrára és a felhő- és digitális megoldásokra összpontosít.

Thaiföld után Dubajban és Párizsban tartják meg a Huawei Connectet, a francia kormány ugyan engedélyezte a vállalatnak, hogy gyárat építsen Franciaországban, de a párizsi kabinet lebeszélte a távközlési szolgáltatókat a Huawei 5G-berendezéseinek használatáról.

Ezzel szemben az öböl menti országok – például az Egyesült Arab Emírségek – továbbra is a Huaweit használják a hálózataikban, ahogy a délkelet-ázsiai államok is szívesen látják a céget.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.