Már nem folyik a gáz az Északi Áramlat 2. gázvezetékből, miután a héten súlyos szivárgás történt, amely során több tonna metán került a Balti-tengeren keresztül a levegőbe – közölte az üzemeltető szóvivője a Reuters tájékoztatása szerint.

Fotó: MTI / AP / Dán fegyveres erők

„Ez két dolgot jelenthet – mondta Ulrich Lissek szóvivő. – Vagy a csővezeték teljesen kiürült, vagy a csővezetékben lévő gáz és a csővezetéken kívüli víz nyomása egyensúlyba került.”

Óriási mennyiségű metángáz került a levegőbe, amely idővel az egész légtérben szétterjed. Az ENSZ Nemzetközi Metánemissziós Megfigyelőközpontja a Twitteren közölte, hogy a metánfoltok lényegesen nagyobbak, mint amekkorákat a Mexikói-öbölben tavaly, egy szuperkibocsátó esemény során azonosítottak. Akkor 17 nap alatt 40 ezer tonna metán került a levegőbe, ami Mexikó éves olaj- és gázkibocsátása 3 százalékának felel meg.

A buborékokat felbocsátó gáz vizuális sugara ugyanakkor folyamatosan csökken. A szeptember 26-án mért 700 méterről 520 méter szélesre zsugorodott szeptember 29-re. A hatóságok négy szivárgást azonosítottak az Északi Áramlat két vezetékén, több kormány is azt állította, hogy a robbanások szándékos szabotázsakciók lehettek. 

Moszkva rendelkezik olyan értesülésekkel, amelyek a Nyugat szerepére mutatnak az Északi Áramlat gázvezeték elleni támadás kapcsán, melyet az oroszok korábban állami hátterű terrorizmusnak is neveztek – közölte pénteken Szergej Nariskin, az ország külföldi hírszerzésének (SZVR) vezetője.

Több száz kilónyi TNT-nek megfelelő tenger alatti robbanások idézték elő az Északi Áramlat 1. és az Északi Áramlat 2. gázvezeték balti-tengeri szakaszán bekövetkezett négy szivárgást – áll a Svédország és Dánia által az ENSZ-nek pénteken benyújtott hivatalos jelentésben. 

A robbanások magnitúdóját a Richter-skála szerinti 2,3, illetve 2,1 fokozatúnak mérték – áll a két skandináv országnak az ENSZ Biztonsági Tanácsához küldött jelentésében. A testület pénteken tart ülést a kérdésről Oroszország kérésére.