Ukrajna havonta 6,2 milliárd dollárt költ az ország fenntartására. Az összeg felét katonai célú kiadásokra fordítják. Jelenleg az állam saját bevételei még ez utóbbi fedezésére sem elegendők, nem beszélve a szociális, az oktatási és az egészségügyi szféráról. A hiányzó forrásokat nemzetközi partnerek kompenzálják. A segítség többnyire hitelek formájában érkezik. 

Ukrainian Parliament Adopted State Budget-2023
Fotó: Sergii Kharchenko / NurPhoto via AFP

Olena Bilan, a Dragon Capital elemzési osztályának igazgatója kifejtette: 2022-ben az állami költségvetés 35 milliárd dolláros külső finanszírozásából csaknem 15 milliárd amerikai dollár, azaz 42 százalék érkezett vissza nem térítendő támogatás formájában. Ha az arány pozitív irányban növekedne, elkerülhető lenne az államadósság további emelkedése. Ám pillanatnyilag erre csekély az esély. 
Az ukrán pénzügyminisztérium közlése szerint szeptemberre az állam által garantált külső teljes összege 98 milliárd dollár volt. Február 24. óta a külső hitelek aránya a teljes adósságállományban 62,8 százalékra nőtt, 2023-ban pedig akár 79 százalékra is emelkedhet. 

Ukrajna továbbá óriási összeggel – mintegy 22,52 milliárd dollárral – tartozik az eurókötvények tulajdonosainak. A következő két évben azonban ez az adósság nem befolyásolja az államháztartás alakulását: a kormánynak ugyanis sikerült megállapodnia a kifizetések elhalasztásáról.

A háború sújtotta ország mindemellett nemzetközi pénzügyi vállalatoktól – a Cargilltől, a Credit Agricole Corporate and Investment Banktól és a Deutsche Banktól – is vett fel kölcsönt. A velük szemben fennálló tartozás körülbelül 1,6 milliárd dollárt tesz ki. Emellett számos országgal, köztük Olaszországgal és Kanadával is érvényes hitelszerződést kötöttek. Ezek összege eléri az 1,7 milliárd dollárt.

Havi másfél milliárd eurót javasol Brüsszel Ukrajnának, és újabb szankciókat ígér

Az Európai Bizottság havi másfél milliárd eurót, összesen legfeljebb 18 milliárd eurós, hitelként nyújtandó pénzügyi támogatást adna Ukrajnának, hogy fedezhesse 2023-as finanszírozási szükségleteit.

Ám minél több hitelt vesz fel Ukrajna, annál többet kell visszafizetnie. A 2023-as költségvetésben a kormány rekordösszegű, 8,9 milliárd dollárnyi keretet különít el az államadósság kamatainak kifizetésére – ez csaknem a duplája a 2022-re tervezettnek. A kormány emellett belső hitelezőinek, köztük az Ukrán Nemzeti Banknak (NBU) is tartozik.

Jövőre Ukrajna adóssághalmozódása további 41 milliárd dollárral emelkedhet, a kormány ugyanis a költségvetési hiány 95 százalékát külső finanszírozásból tervezi fedezni.

A külföldi hiteleket devizában folyósítják, emiatt az adósság e része rendkívül sebezhető a hrivnya árfolyam-ingadozásával szemben: amint az ukrán fizetőeszköz értéke zuhanni kezd, a költségvetés adósságterhe rohamosan nő.
A külső hitelezőkkel szemben az egyetlen alternatíva a jegybank, amely akár harminc évre is hitelez az államnak. Ám a pénznyomda beindításának megvan az ára a gyors és a hrivnya leértékelődésének képében. 

A következő években jelentősen megnő az államháztartásra nehezedő adósságnyomás. Ezeknek a kifizetéseknek a többségét további külföldi kölcsönökből lehet csak teljesíteni. A fő adósságterhek a nemzetközi pénzügyi szervezeteknek, különösen a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) történő kifizetések lesznek. Jelenleg nincs mód ennek átstrukturálására.

Izgulhatnak az ukránok a félidős amerikai választások miatt

Jelentős hatással lehet az Ukrajnával kapcsolatos amerikai politikára, ha a republikánusok megszerzik a többséget a kongresszus egyik vagy mindkét házában. Azt már megígérték, hogy nem lesz több biankó csekk.

A kormány utolsó reménye mégis az IMF. A szervezettel kötött újabb hosszú távú megállapodás ugyanis lehetővé teheti a korábbi, szintén általuk folyósított hitelek visszafizetését. Úgy tűnik, kilátástalan adósságspirálba került Ukrajna. Ezért aztán erősödnek azok a politikai hangok, amelyek szerint a háború utáni talpra állás érdekében el kellene engedni a teljes ukrán államadósságot. Sőt, vannak, akik szerint ezt a privát üzleti szférára is kell majd terjeszteni.