Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter szerint vannak még nyitott kérdések Svédország és Finnország NATO-csatlakozásával kapcsolatban. A diplomata hangsúlyozta, hogy az északiak tettek már előre mutató lépéseket, „de ezek jelen pillanatban nem elegendők”. A miniszter a Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozott Bukarestben, egy miniszteri csúcson. 

Fotó: AFP

A 30 tagország közül Törökország és Magyarország nem szavazta meg egyelőre a két tagjelölt csatlakozását. Orbán Viktor miniszterelnök a napokban közölte, hogy

Magyarország támogatja a katonai szervezet bővítését és a következő év első országgyűlési ülésén napirenden lesz a téma.

Törökország feltételül szabta, hogy a svédek hagyjanak fel a kurd szeparatisták támogatásával – többek között ezt is megemlítette mai nyilatkozatában Çavuşoğlu. Törökországban jövőre választásokat tartanak, Recep Tayyip Erdoğan elnök szeretne politikai tőkét kovácsolni abból, hogy nem csak a már az EU által is terrorista szervezetnek minősített kurd PKK, de a szíriai YPG milícia támogatói bázisát is megtöri.

A török vezetés szerint a minapi isztambuli, több halálos áldozatot követelő merénylet mögött a kurd szeparatisták állnak. A két, korábban semleges ország csatlakozása a katonai szövetséghez jelentősen átrendezi az európai biztonságpolitikai térképet, erősebb védelmet kínál például a balti államoknak. Moszkva a közeledés hírére atomfegyverekkel telepítésével fenyegetőzött.