Törökországban 2023-tól nettó 8506 líra (mintegy 455 dollár) lesz a amely a legutóbbi, júliusi változtatáshoz képest 55 százalékos, míg a januárival összevetve 100 százalékos emelkedés – közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön Ankarában, az államfői palotában tartott sajtótájékoztatóján.

Flag of Turkey Superimposed with 1 Turkish Lira Coin with the Portrait of Kemal Atatürk
Fotó: Manuel Augusto Moreno / Getty Images

Erdogan jelezte egyúttal, hogy ha 2023-ban váratlan fejleménnyel találnák szembe magukat, akkor miként az idén, jövőre is tovább emelik a minimálbér összegét.

Önszántából lemond hatalmáról Erdogan, de egy utolsó ciklust azért még kitöltene

A 68 éves Erdogan amellett, hogy a Törökország államfője, a kormányon lévő iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnöke is egyben.

Törökországban az másfél év folyamatos emelkedését követően októberben 85 százalék fölé szökött, míg novemberben már mérséklődött, a 84 százalékhoz járt közelebb. Ilyen mértékű pénzromlás több mint két évtizede nem volt az országban.

A Türk-Is dolgozói szakszervezet szerint az éhségküszöb, amely egy négytagú család jóltápláltságához szükséges összeget tükrözi, novemberben 7786 líra volt.

A minimálbér változása a munkavállalók közel 40 százalékát érinti Törökországban, ahol 2023 második negyedévében köztársasági elnöki és parlamenti választást is tartanak.

Pusztít a hiperinfláció

A vágtázó infláció az egyszerű törököket az ország minden részén a megszorítások, korlátozások és pitiáner csalások áldozatává teszi, ám Erdogan népszerűségén nem esett csorba. Törökországban az éves infláció 84,4 százalék volt novemberben – közölte nemrég az ország statisztikai hivatala, az Enag független szakértői csoport azonban 171 százalékra teszi a pénzromlás ütemét. A minimálbér megemelése előtt több millió töröknek kellet megélnie a havi 280 eurónak megfelelő lírából. A megélhetés érdekében sok török mínuszba húzza a hitelkártyáját. A bankszövetség szerint több mint félmillió hitelkártyaügyfelet fenyeget fizetésképtelenség.