A várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta az irányadó kamatszintet a lengyel jegybank (NBP) szerda kora esti ülésén, amely így 6,75 százalékon maradt, csakúgy, mint novemberben, amikor szintén elmaradt a monetáris kondíciók szigorítása.

Fotó: Lengyel Nemzeti Bank

Az elemzők szerint ezzel lezárulhatott a kamatemelési ciklus a kelet-közép-európai térség legnagyobb gazdaságában.

A döntés kihirdetését követően a zloty némileg erősödött az euróval szemben, 4,7-ről 4,69-re csökkent az átváltási arány, ám napon belül még így is 0,1 százalékkal leértékelődött a lengyel fizetőeszköz.

Lengyelországban a kamatstabilitás mellett szóló érveket erősítették a statisztikai hivatal legfrissebb makrogazdasági mutatói is, amelyek alapján az novemberben 17,4 százalékra mérséklődött az előző havi 17,9 százalékról. A fogyasztás lassulásáról árulkodott emellett az aktuális lengyel GDP-adat is.

A Reuters felmérésében szereplő húsz elemző közül egyik sem számított a kamatlábak emelésére, bár Adam Glapinski jegybankelnök azt mondta, hogy a kamatemelési ciklus szünetel, és nem feltétlenül ért véget. A legtöbb közgazdász most arra számít, hogy a kamatok 2023 végéig a jelenlegi szinten maradhatnak.

A piacok arra utaló jeleket keresnek, hogy „a további kamatemelések előtt bezárul az ajtó”, vagy hogy 2023 vége előtt kamatcsökkentésre kerülhet sor – mondta a Reutersnek Piotr Bielski, a Santander Bank Polska vezető makrogazdasági elemzője.