Egy japán bálnavadászati vállalat azzal szeretné növelni a termékei iránti keresletet, hogy bálnahús-automatákat helyez el országszerte, ahonnan a vásárlók kényelmesen hozzájuthatnak a termékekhez – számolt be róla az Insider.

A shop at Tsukiji Market in Japan selling whale meat. Photo taken at Tsukiji Market in Japan April 11, 2015.
Japán bálna
Automaták telepítésével népszerűsítené a bálnahúsfogyasztást egy japán cég.
Fotó: Shutterstock

A Kjodo Szenpaku a közelmúltban üzemelte be az első három automatáját a Tokiótól délre fekvő Jokohamában, amelyek a bálnahús széles választékát kínálják, hiszen bálnasashimit, bálnaszalonnát, bálnabőrt, bálnaszeletet és bálnahúskonzervet is vásárolhatnak belőle az érdeklődők.

Az árak 1000 jentől (2750 forint) 3000 jenig (8260 forint) terjednek.

Kubo Konomu, a Kjodo Szenpaku szóvivője a bejelentés kapcsán úgy nyilatkozott, hogy a vállalat célja az, hogy öt éven belül száz értékesítési helyet nyisson, főként olyan szupermarketek közelében, ahol már nem árulják a húst a bálnavadászat-ellenes aktivisták nyomására.

Napjainkban a bálnavadászat Japánban már egy elég szűk iparág, egy üzemeltetővel és néhány száz emberrel.

Az ázsiai ország 1987-ben szüntette be a kereskedelmi célú bálnavadászatot, miután csatlakozott a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottsághoz. Azonban arra továbbra is van lehetőség, hogy Japán folytasson bizonyos szintű bálnavadászatot, ha az a tudományos kutatás nevében történik.

A kritikusok szerint a kutatás csak álca a bálnavadászat folytatásához, hiszen a bálnahúst továbbra is értékesítik a piacon.

Kubo úgy nyilatkozott, hogy a vállalat a bálnahúst enni akaró, de azt más módon nem találó fogyasztók igényét szeretné kielégíteni.

Habár a bálnahús már évezredek óta jelen van a japán kultúrában, a fogyasztása az elmúlt években a teljes húsfogyasztás alig 0,1 százalékát tette ki.

People eat whale meat at Mutsuko Onishi's restaurant Tokuya in Osaka, western Japan, on May 25, 2019. Having nobody to succeed her, Onishi, 76, closed the half-century-old restaurant later in the day.
Az árak 1000 jentől (2750 forint) 3000 jenig (8260 forint) terjednek.
Fotó: Kyodo News Stills via Getty Images

A Kjodo akciója hozzájárul a Japánban egyre inkább elszaporodó automaták további térnyeréséhez. A felkelő nap országában a hétköznapi termékek (kávé, üdítő, tea, cigaretta) mellett olyan, a többség számára szokatlan dolgokat is lehet venni az automatákból, mint a friss banán, a halászlé és egyéb meleg ételek.

Ugyanakkor a Statista adatai alapján 2021-ben nagyjából négymillió automata volt Japánban, ami már csökkenésnek számít.

Robotbójákkal mentik meg a bálnákat

Speciális bójákat fejlesztettek ki, hogy az óceánon közlekedő hajók véletlenül se ütközzenek bálnákkal.