A Cape Cod-i tudományos központ, és a világ egyik legnagyobb hajózási vállalata közösen olyan robotbójákat fejlesztett ki, amelyek megelőzhetik azt, hogy az óceánjárók összeütközzenek az óvatlan bálnákkal  – olvasható a Phys.org tudományos oldalon.

A Woods Hole Oceanographic Institution egyik laborja által megalkotott technológiának köszönhetően a bóják és víz alatti műszereket valós időben rögzítik a bálnahangokat. Mark Baumgartner, a az intézet tengeri ökológusa elmondta, hogy a robottechnológia által a tudósok, tengerészek, kutatók is könnyen nyerhetnek információkat a bálnák mozgásáról. 

Jelenleg a bálnák száma nem éri el a 340-et a világon, és továbbra is a hajókkal való összeütközések jelentik az egyik legnagyobb veszélyt számukra, hiszen a bálnák a világ vizeinek legforgalmasabb szakaszain közlekednek.

A francia hajózási óriáscég, a CMA CGM jelenleg a Woods Hole-lal együttműködve két robotbóját telepít az Egyesült Államokban Norfolk és Savannah közelében. Baumgartner elmondta, hogy a francia cég finanszírozza a bóják telepítését, ami a keleti parton segíti az adatgyűjtést a bálnák hollétéről. A két új robotbója hamarosan tesztelésére is sor kerülhet – mondta.

TOPSHOT - Photo released by Telam news agency of an aerial view of southern right whales (Eubalaena australis) swimming near a woman practicing standup paddleboarding in Nuevo Gulf, off the coast of Puerto Madryn, Chubut province, Argentina, on August 31, 2021. (Photo by MAXI JONAS / TELAM / AFP) / - Argentina OUT / RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO / TELAM / MAXI JONAS " - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS
Fotó: MAXI JONAS / AFP

Változtatnunk kell ipari tevékenységünkön, amikor bálnák a közelben vannak. Ez az, amit ez a technológia lehetővé tesz

– mondta az ökológus. 

Az úgynevezett simabálnafélék egykor nagy számban éltek az USA keleti partjainál, de a populációt generációkkal megtizedelte a kereskedelmi célú bálnavadászat. Továbbá a szakemberek szerint a bálnák manapság ki vannak téve annak a veszélynek, hogy a hajók egyszerűen összeütköznek velük. A bálnák száma az elmúlt években megfogyatkozott a halálozási arányszám emelkedése és a rossz szaporodás miatt is.

A Woods Hole Oceanographic Institution egyik laborja által megalkotott technológiának köszönhetően a bóják és víz alatti műszereket valós időben rögzítik a bálnahangokat. Mark Baumgartner, a az intézet tengeri ökológusa elmondta, hogy a robottechnológia által a tudósok, tengerészek, kutatók is könnyen nyerhetnek információkat a bálnák mozgásáról.
Fotó: WHOI

A tudósok a közelmúltban riadót fújtak amiatt, hogy a bálnák  víz felmelegedésekor a védett területeken kívülre tévednek élelem után kutatva.

A norfolki központtal rendelkező CMA CGM képviselői elmondták, hogy a vállalat azért döntött a bóják elhelyezése mellett Virginia városa és Savannah közelében, mert ezek az Egyesült Államok legforgalmasabb hajózási kikötői közé tartoznak.

A cég három évig fizeti a bóják építését, karbantartását és üzemeltetését 

– mondta Heather Wood, a CMA CGM America fenntarthatósági igazgatója. A cég nem kívánta nyilvánosságra hozni a projekt költségeit. Az igazgató azonban hozzátette, reméli, hogy olyan szállítmányozókonzorcium jöhet létre, amely ezt a technológiát használja a bálnák megóvása érdekében

Baumgartner elmondta, az akusztikus felvevők évtizedek óta követik a bálnákat, de a hangokat közel valós időben feldolgozó robotbóják viszonylag újkeletű találmányok, amelyek néhány óránként teszik elérhetővé az adatokat, nem pedig hónapokkal később. Az eredmények egy nyilvános weboldalon jelennek meg, amelyek segítik a hatóságokat abban, hogy elrendelhessék, mikor kell a hajóknak lassítaniuk 10 csomóra (18,8 kilométer/óra), hogy a bálnák kikerülhetőek legyenek. A nyilvános adatok megkönnyítik a természetvédelmi csoportok, kutatók, akadémikusok munkáját is, hogy többek között a nyugati parton megóvhassák a kék vagy a púpos bálna populációkat.