A Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége megérkezett Pakisztánba, hogy felmérje a bajba jutott ország gazdasági helyzetét, és egy lehetséges mentőcsomagról tárgyaljon a kormánnyal, miközben az nem hajlandó a felelősséget vállalni, és inkább a szervezetet hibáztatja a kialakult helyzetért – írta a Reuters.

Shehbaz Sharif pakisztáni miniszterelnök hárítja a felelősséget.
Fotó: Aamir Qureshi / AFP

Két évtized után újra az államcsőd közelébe jutott Pakisztán, amelyet a súlyos gazdasági problémái mellett a terrorizmus, a természeti katasztrófák és az éhínség is sanyargatják. Az ország tartalékai gyakorlatilag kimerültek, törleszteni sem tudja az adósságait, ezért az IMF-től kért segítséget, hogy az egy több milliárd dolláros mentőcsomaggal húzza ki a gödörből.

A pénzintézet delegációja pénteken megérkezett Pakisztánba, hogy megvitassák a 6,5 milliárd dolláros támogatás ügyét – ám ennek olyan feltételei is lesznek, amelyekkel az ország vezetése nincs megbékélve.

Elképzelhetetlen gazdasági válsággal nézünk szembe, és az IMF nehéz helyzetbe hoz minket. A követeléseik minden határon túlmennek, de hazánknak nincsen más választása, mint elfogadni ezeket, mivel a forrásaink elapadtak

– ismerte el Shehbaz Sharif pakisztáni miniszterelnök.

Ezt az északi Pesavar városban tartott találkozón mondta Pakisztán polgári és katonai vezetői előtt, akik a hétfői, több mint száz ember halálát okozó terrortámadás miatt gyűltek össze, hogy a lehetséges válaszlépésekről tárgyaljanak. Bár az államcsőddel járó kezelése sürgősebb feladatnak tűnik, a vita mégis arról folyik, hogy a megmaradt tartalékokból milyen terrorellenes akciókat lehetne finanszírozni.

Néhány órával Sharif fenti megjegyzése után a pakisztáni rúpia még meredekebb esésbe kezdett a dollárral szemben.

Karacsi, 2023. január 23.Karacsi elsötétült belvárosa áramkimaradás idején 2023. január 23-án. Az energiaügyi minisztérium közlése szerint jelentős mértékű áramkimaradások voltak Pakisztánban az országos elektromos hálózat meghibásodása miatt. Az összes nagyvárosban, köztük Karacsiban, Iszlámábádban, Lahorban és Pesavárban sem volt áram
Karacsi elsötétült belvárosa az  üzemanyaghiány okozta áramkimaradás idején.
Fotó: Sahzaib Akber

Az IMF küldöttsége azért látogat Pakisztánba, hogy megvitassa azokat a költségvetési konszolidációs intézkedéseket, amelyek Pakisztán részéről szükségesek ahhoz, hogy a válsággal küzdő országok számára biztosított segélyalapból támogatást kaphasson.

A pakisztáni központi bank devizatartaléka 3,09 milliárd dolláron áll, ami 1998 óta a legalacsonyabb érték, és még csak arra sem elég, hogy az ország háromheti olajimportját fedezze belőle. 

A kormány korábban megpróbált spórolni az energiaköltségeken, ám ennek az lett az eredménye, hogy 220 millió ember napokig áram nélkül maradt.

A Pakisztán megsegítését célzó IMF-programot tavaly novemberben lényegében felfüggesztették, mert Ishaq Dar pénzügyminiszter állítólag nem volt hajlandó eleget tenni a szervezet követelésének, hogy Pakisztán tartsa magát a piaci árfolyamhoz, és hozzon intézkedéseket a növekvő költségvetési hiány csökkentésére. 

Néhány nappal ezelőtt azonban a kormány végül elfogadta a követeléseket, és levélben kérte az IMF-et, hogy küldjenek egy delegációt, ám könnyen meglehet, hogy túl későn adta be a derekát.

A gazdasági helyzet ellenére Sharif azt mondta, hogy országa mindent megtesz a militánsok elleni küzdelem érdekében.

Hajszálnyira az államcsőd, már csak az IMF segíthet

Azonnali külső beavatkozás nélkül Pakisztán lesz a második dél-ázsiai ország Srí Lanka után, amely fizetésképtelenné válik.