BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Az eddigieknél komolyabb fenyegetés érkezett Észak-Koreától: immár két rakétát lőttek ki

Két cirkálórakétát lőtt ki Észak-Korea még a héten kezdődő nagyszabású közös amerikai és dél-koreai hadgyakorlatok kezdete előtt. Ha ez igaz, akkor ez az első alkalom, hogy a kommunista állam egyszerre több rakétát indított tengeralattjáróról. Kim Dzsongun ezzel is el akarja rettenteni a nyugati szövetségeseket.

Rakétákat lőtt ki az észak-koreai állam vasárnap kora reggel, válaszul arra, hogy a nyugati szövetségesek újabb hadgyakorlatba kezdenek a közelében.

Az észak-koreai állami hírügynökség képén látható, ahogy a tengeralattjáróról indított egyik rakéta kiemelkedik a vízből az ország keleti partjainál, vasárnap.
Fotó: MTI / EPA / KCNA

A cirkálórakétákat tengeralattjáróról lőtték ki, majd 1500 kilométer megtétele után a Koreai-félsziget keleti partja menti vizbe csapódtak. Az eszközökkel az ország nukleáris elrettentő erejét demonstrálták – közölte az észak-koreai állami média hétfőn. 

A dél-koreai hírszerzés szerint a rakétákat az észak-koreai Szinpo kikötőváros közeléből indították, de azt nem erősítették meg, hogy azokat honnan lőtték ki.

Észak-Koreának több tucat tengeralattjárója van, de ismeretünk szerint a 8.24 Dzsongung, azaz az Augusztus 24. hőse az egyetlen, amelyet ballisztikus rakétával szereltek fel. A kísérleti eszközt rakéták tesztelésére és tengerészek kiképzésére használja a kommunista állam a washingtoni székhelyű Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja szerint.

Ez az első alkalom, hogy Phenjan tengeralattjáróról indított cirkálórakétát, és hogy egyszerre kettőt lőtt ki a vízfelszín alól 

– mondta a szöuli Dongguk Egyetem észak-koreai tanulmányok professzora.

A tengeralattjárókat és a víz alatt kilőtt cirkálórakétákat nehéz észlelni, és viszonylag kis távolságot tesznek meg, így nehezebb ellenük védekezni. A víz alatti rakéták képességének szemléltetésével Észak-Koreának az a célja, hogy növelje a nyomást az Egyesült Államok flottájára és kihívást jelentsen a héten kezdődő amerikai és dél-koreai közös hadgyakorlatnak – tette hozzá a szakértő.

A szövetségesek célja Észak-Korea elrettentése, valamint a gyors reagálás begyakorlása Kim Dzsongun államának nukleáris és rakétafenyegetésére.

Phenjan 2015 óta kísérletezik tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétákkal, és az évek során a képességei sokat fejlődtek. A Koreai-félszigeten egyre nagyobb a feszültség: Észak-Korea rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki a múlt héten, az Egyesült Államok és Dél-Korea pedig stratégiai bombázókat és sugárhajtású vadászgépeket telepített a térségbe a hadgyakorlat előkészítéseként. Hetekkel korábban Phenjan interkontinentális ballisztikus rakétát és négy cirkálórakétát indított, miközben az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán rakétavédelmi gyakorlatokat tartott.

Phenjan 2022-ben rekordszámú ballisztikus rakétát lőtt ki, és 2017 után újabb nukleáris kísérletet végezhet washingtoni és szöuli tisztviselők szerint – foglalta össze a The Wall Street Journal.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.