BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az OTP román leányát is megbüntette a román fogyasztóvédelem

Több mint 41 millió forintnak megfelelő bírsággal sújtottak a hiteltörlesztésnél alkalmazott gyakorlat miatt tizenegy pénzintézetet, köztük az OTP Bankot. A bankszövetség tiltakozik, és jogi útra terelné az ügyet.

Megbüntetett tizenegy romániai bankot a fogyasztóvédelem a jelzáloghitelesekkel szemben tanúsított magatartásuk miatt, mivelhogy a hosszú kifutású kölcsönök esetében először nagyrészt a kamatot fizettetik ki. Paul Anghelnek, a hatóság vezérigazgatójának keddi bejelentése értelmében tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot állapítottak meg a pénzintézeteknél a kamatok kiszámításának módját illetően. 

Graph,Falling,Down,In,Front,Of,Romania,Flag.,Crisis,Concept
Fotó: Natanael Ginting

A fogyasztóvédelem emiatt 41 millió forintnak megfelelő bírsággal sújtotta a bankokat, és új hiteltörlesztési terv megszabását javasolta.

 A következő tizenegy pénzintézetről van szó: ING Bank, First Bank, Credite Europe Bank, OTP Bank, Alpha Bank, Transilvania Bank, Raiffeisen Bank, BCR, Patria Bank, Unicredit Bank, BRD Groupe Societe Generale.

Át kell alakítani a hiteleket

A fogyasztóvédelmi hatóság vezérigazgatója szerint az ellenőrzések során azt vették górcső alá, hogy a bankok hogyan hajtják végre a közép- és hosszú lejáratú, tíz évnél hosszabb törlesztési idejű, természetes személyeknek nyújtott hitelszerződéseket, és hogy a szerződési feltételek megszabásakor tiszteletben tartják-e a fogyasztók jogait. Paul Anghel ismertetése szerint az említett bankok úgy állították össze a törlesztési ütemtervet, hogy az első években a törlesztőrészlet 25 százalékát tette ki a hitel, és 75 százalékát a kamatok.

„Ezzel a számítási módszerrel a fogyasztók valójában túlnyomó mennyiségben kamatot fizettek”

– állapította meg a vezérigazgató. A szerződéses egyensúly helyreállítására – az 550 ezer lejes bírság mellett – a hatóság munkatársai új hiteltörlesztési tervek kidolgozását javasolták mind a jelenlegi, mind a jövőbeni hitelek esetében úgy, hogy a hitel tőkerészét a fogyasztók egyenlő részletekben törlesszék a teljes futamidő alatt.

Kartellgyanú

Horia Constantinescu, a fogyasztóvédelmi hatóság országos vezetője szerint súlyos teher a hitelesek vállán, hogy a hitelszerződés futamidejének feléhez érve többnyire kamatokat fizettek, és csak nagyon keveset törlesztettek a kölcsönből. 

„Ha ezek a hitelszerződések kiegyensúlyozottak, racionálisak és a hitelesek számára kedvezők lennének, akkor most nem élne át pénzügyi drámát nagyon sok család Romániában.

Az általunk feltárt és büntetett rendellenesség mögött a jelek szerint csoportérdekek és kartellre utaló magatartások lapulnak” – nyilatkozta a bankokat burkoltan uzsoratevékenységgel megvádoló fő fogyasztóvédő, hozzátéve, a bankkölcsönökkel kapcsolatos jelenségről tájékoztatják a versenytanácsot is.

A bankszövetség meglepődött

A pénzintézetek azonban nem értenek egyet a fogyasztóvédelem ellenőrzésének következtetéseivel. Florin Danescu, a Romániai Bankszövetség ügyvezető elnöke úgy reagált, meglepetéssel értesültek a hatóság által kiszabott büntetésről, már csak azért is, mert a kifogásolt törlesztési módszert hosszú ideje alkalmazzák.

„Nem fedezheted fel hirtelen, hogy törvénytelen vagy tisztességtelen az a mód, ahogy régóta mindenütt kiszámítják a hitelek törlesztőrészletét”

– nyilatkozta a Profit.ro gazdasági-pénzügyi portálnak Florin Danescu.

Szerinte törvényi előírások garantálják a törlesztőrészlet kiszámításának módszerét, és ha ezt a klasszikus feltételeket kiiktatják, akkor tulajdonképpen megszüntetik magát a hitelt. A bankszövetségi illetékes meggyőződésének adott hangot, miszerint 

a pénzintézetek bírósági úton fogják megtámadni a fogyasztóvédelmi bírságot. 

Danescu egyúttal úgy vélekedett, hogy valakinek fizetnie kell a bankrendszer által a fogyasztóvédelmi hatóság tévedése következtében elszenvedett súlyos és költséges imázsvesztés miatt. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.