A bűnszervezetek stratégiaváltása a pandémia kitöréséhez köthető, amikor is jócskán megnehezült az utazás, következésképp a csempészet is. Megoldásként a feketekereslet kielégítésére egyre több illegális dohányüzemet hoztak létre, főként Nyugat-Európában, ahol jórészt az Európai Unión kívülről beszerzett, illegális dohányból készítettek készterméket. A szigorú lezáráspolitika miatt sokkal kevesebb hamisított termék érkezett Ázsiából. 

Illegális cigarettagyártó üzemet számol fel a spanyol vámhatóság.
Fotó: AFP

Az oroszok ukrajnai inváziója csak ráerősített az új stratégia létjogosultságára, mivel a megtámadott ország évek óta az illegális dohánytermékek termelési központja és tranzitútvonala volt az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) szerint. Ukrajna volt az illegális dohányipar európai központja, emellett az Oroszországban és Fehéroroszországban gyártott hamisított cigarettákat is rajta keresztül szállították nyugatra. Az ottani csempészútvonalak azonban ellehetetlenültek.

A bűnszervezetek a hamisított termékek Európába exportálásáról áttértek az EU határain belüli illegális gyártásra

– mondta Cyrille Olive, a British American Tobacco (BAT) illegális elleni regionális vezetője, hozzátéve, hogy Franciaországban, Hollandiában, Portugáliában, Szlovéniában, Dániában és Csehországban is egyre több hamisításról szereztek tudomást.

Nő a lefoglalt hamisított cigaretták mennyisége

Az OLAF adatai szerint tavaly rekordmennyiségű, 531 millió hamis cigarettát foglaltak le az Európai Unióban, ami 43 százalékos növekedés 2020-hoz képest. A cigaretták 60 százalékát már az unióban készítették. Az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) – az unió bűnüldöző hatósága – szerint tavaly rekordszámú illegális cigarettagyárat derítettek fel, pontos számukról azonban még nem közöltek összesítést.

Egy klasszikus, 20 szál cigarettát tartalmazó doboz előállítása egy euróba sem kerül, de a kereslettől és a helytől függően ennek többszörösét is elkérhetik érte.

A hamisítók jellemzően olyan népszerű cigarettamárkákat másolnak, mint a Philip Morris Marlborója, a BAT Dunhillje és az Imperial Brands Nobele. A nagy dohánygyártók a hivatalos felderítés támogatása mellett saját magánnyomozókat is alkalmaznak az üzletüket rontó törvénytelen konkurencia kiszűrésére és hatástalanítására. A felkutatott illegális üzemekről megszerzett információkat pedig megosztják az európai hatóságokkal. A felderítésre csak a Japan Tobacco több százmillió dollárt költött tavaly. 

Rekordfogás Spanyolországban

Mintegy tucatnyi razzia keretében rekordmennyiségű illegális cigarettát foglaltak le a spanyol hatóságok az idén. A rendőrség az év elején három illegális dohánygyáron ütött rajta, s közel 40 millió euró értékben foglalt le dohánylevelet és cigarettát. Az egyik ilyen üzem az északi Alfaro városában működött, itt tíz ukrán munkást találtak. 

Közülük öten háborús menekültek voltak, akiket szerződés nélkül, éhbérért dolgoztattak. Tilos volt elhagyniuk a gyárat, életvitelszerűen ott is éltek. A Barcelonától 80 kilométerre fekvő Roda de Terben 11,5 kilogramm dohányt és 7360 doboz cigarettát koboztak el, és hat ukránt vettek őrizetbe. 

A hamisítók egy része jellemzően ukrán menekülteket kényszerít munkára

– számolt be a spanyol rendőrség csütörtöki bejelentéséről a Reuters . Év elején a Debrecenben is felszámolt egy titkos dohánygyárat, ahol közel egymilliárd forint értékben foglaltak le hamisított cigarettákat.