A gazdaságot is pörgeti a Barbenheimer
A Bank of America kártyabirtokosai 1,9 százalékkal többet költöttek a július 22-vel végződő héten, mint egy évvel ezelőtt. Bár a kiadások több kategóriára oszlanak – az üzemanyag kivételével –, az elektronikai termékek, háztartási gépek, bútorok és szállás mellett is kiemelkedik a gyors bővüléssel egy terület: a szórakozás.

Fotó: Shuttestock
A növekedés itt kiemelkedő: 13,2 százalékos a tavalyihoz képest, és jókora ugrás az egy héttel korábbi 4,9 százalékos emelkedés és a hónap eleji stagnálás után. A pénzintézet elemzői magyarázatot is találtak a kiugró eredményre:
Részben valószínűleg az olyan, régóta várt filmek bemutatásának köszönhető, mint a Barbie és az Oppenheimer
– írták a jelentésükben.
Mindkét filmet egyszerre, világszerte, így Magyarországon is július 20-án kezdték el vetíteni a mozikban. A kettő közül a Barbie dominálta az első hétvégét, csak az Egyesült Államokban 162 millió dollárt hozott. Ez egyébként a legnagyobb premierbevétel, amelyet női rendező filmje valaha elért.
A Christopher Nolan rendezte Oppenheimer gyártói sem panaszkodhatnak, bár erre a filmre csak fele ekkora összegért, 82,5 millió dollár értékben vásároltak jegyet az Egyesült Államokban a CNN beszámolója szerint.

Ennek ellenére az amerikai hadsereg valóságos turistarohamra számít az új-mexikói kísérleti telepen, ahol az első atombombát felrobbantották. A telepet évente kétszer nyitják meg a nagyközönség előtt, legközelebb október 21-én, és a honlapján már most figyelmeztetnek, hogy
ha valaki nincs az első ötezer látogató között, akkor valószínűleg nem jut be a kapun a délután kétórai zárásig.
Előzetes becslések szerint akkora lesz az érdeklődés, hogy két órán keresztül kell majd várakozni a bebocsátásra.
Az amerikai hírtelevízió internetes oldala szerint a két film első hétvégi sikere is mutatja, hogy az amerikai fogyasztók bizonyos dolgokra változatlanul nem sajnálják a pénzt, bár más területeken visszafogják a kiadásaikat.
A szerdai kamatdöntő ülés után még Jerome Powelltől, a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnökétől is megkérdezték az újságírók, hogy a Barbie és a Taylor Swift-koncertek iránti kereslet milyen hatással van a szélesebb körű gazdaságra.

Fotó: Beata Zawrzel
Powell válaszképpen a gazdaság „általános ellenálló képességét” dicsérte, és hangsúlyozta, hogy „jó dolog” a lassuló infláció és a fogyasztói bizalom javulása.
Azt elismerte, hogy problémát okozhat a jegybank számára, ha túlságosan felpörög a gazdaság.
„Az erősebb növekedés idővel magasabb inflációhoz vezethet, és ez megfelelő monetáris politikai választ követelne meg. Szóval ezt nagyon figyelni fogjuk, és meglátjuk, hogyan alakul az idő múlásával” – figyelmeztetett Powell.
A túlzott növekedés egyelőre nem probléma, bár az amerikai gazdaság a vártnál nagyobb mértékben, évesített ütemben 2,4 százalékkal bővült a második negyedévben, a sokak által jósolt recessziónak így egyelőre nincs nyoma. A fogyasztói reálkiadások azonban csalódást okoztak, mivel a növekedés üteme jócskán, 1,6 százalékra esett vissza a második negyedévi 4,2 százalékhoz képest.


