BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
New,York,,Ny,/,Usa,-,September,10,,2019:,Scenic

Elárverezik a Monarchia egykori hadihajógyárát

Nem érkezett megfelelő ajánlat a pólai Uljanik 1856 hajógyár felvásárlására, ezért újra kalapács alá kerül Horvátország legpatinásabb hajóépítő üzeme. Az isztriai létesítmény, amelynek dokkjaiban egykor az Osztrák–Magyar Monarchia hadihajói is készültek, 2019-ben jelentett csődöt.

Valamivel több mint 20 millió euróért hirdették eladásra tavaly Horvátország legrégebb óta működő hajógyárát, az Uljanik 1856-ot. A csődbe ment pólai (Pula) létesítményért azonban nem jelentkezett senki, ezért most 13,82 millió eurós áron próbálják meg elárverezni. A Jutarnji list című napilap arról ír, hogy a többnyire teher- és tankerhajókat gyártó üzem iránt egyetlen érdeklődő van, a cseh CE Industries. Az elsősorban vasúti járművek gyártásával foglalkozó vállalat a lap szerint már korábban is érdeklődött a horvát üzlet iránt, de nem tudtak megegyezni.

Életkép 2019-ből. Azóta se sok minden változott Pólában.
Fotó: AFP

A mostani árverés két hónapig tart, a végén a legjobb ajánlatot adó befektető az Uljanik minden részvényét megkapja, cserébe átvállalja a hajógyár 16 millió eurós adósságát és megtartja az alkalmazottakat.

Hanyatló hajógyárak 

Kevés olyan hányatott sorsú iparág van Horvátországban, mint a hajógyártás. Az országban üzemelő négy nagy hajógyár közül három folyamatosan a csőd szélén pilinckázik, mind közül a legpatinásabb, a már említett pólai pedig 2019-ben már fizetésképtelenné is vált. 

A kommunizmus évei alatt ezeket a nehézipari óriásokat hatalmas összegekkel támogatták, a rendszerváltás és a privatizáció után azonban az állami tőke híján versenyképtelenné váltak. Mind közül az egykor szebb napokat is látott pólai üzem sorsa vált a legnehezebbé, a cég részvényeinek 47 százaléka ugyanis az egykori alkalmazottakhoz került, a maradék felett pedig 26 különböző állami és magánvállalat rendelkezik. 

A kusza tulajdonosi szál miatt az Uljanik a sikkasztás és a hűtlen kezelés melegágyává vált. 

2014-ben a horvát ügyészség kilenc magas pozícióban lévő vezetője ellen indított eljárást, mert a vád szerint összesen 770 millió eurót sikkasztottak a cégtől. A sikkasztási botránnyal egy időben folyamatosak voltak a sztrájkok és a munkáslázadások, az egykor még 8500 főt foglalkoztató céget pedig többször is csak a kormánynak sikerült megmentenie az összeomlástól. 

A legsikeresebb mentőöv 2015-ben érkezett az isztriai városba, akkor úgy tűnt, az új vezetőkkel jó irányba halad majd az üzlet. De a fellendülés nem tartott sokáig, 2018-ban újra kormányzati segítségre szorultak. Ekkor Zágráb brüsszeli nyomásra felemelte a kezét, és csődbe engedte a gyárat.

A technológia meglenne

A polai hajógyár dokkjaiban építették egykoron az Osztrák–Magyar Monarchia kisebb hadihajóit, később pedig még tengeralattjárót is építettek itt a jugoszláv haditengerészetnek. 2015 után az üzem új vezetése nagy ambíciókkal vágott bele a munkába, elvállalták a világ első sarkköri luxuscirkálójának, a Scenic Eclipse-nek a megépítését, de kuvaiti megrendelésre belevágtak a világ legnagyobb élőállat-szállító hajójának a gyártásába is. 

New,York,,Ny,/,Usa,-,September,10,,2019:,Scenic
A pólai hajógyártás világjáró büszkesége, a Scenic Eclipse.
Fotó: Mariusz Lopusiewicz

Közben a dráguló nyersanyagok miatt adósságspirálba kerülő üzem egyre nehezebben jutott acélhoz, ezért több megrendeléssel is csúszott, ami jelentős kötbérfizetéssel járt. Végül az extrém körülmények közt is sikerült elkészíteni a 230 utas szállítására alkalmas, két helikopterleszállóval rendelkező Scenic Eclipse-t.

2019 tavaszán, a leszállítás utáni napon azonban csődöt jelentett az Uljanik. Az „506-os építmény” néven készülő, állatszállító sosem készült el, azóta is félkész állapotban várja a sorsa jobbra fordulását.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.