BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csak összehozták a britek, amire a legoptimistább közgazdászok sem számítottak

Meglepetésre nőtt a gazdaság teljesítménye, de még mindig nem éri el a 2019-es szintet.

Nagy-Britannia gazdasága a második negyedévben – némi meglepetésre – növekedést produkált, amihez hozzájárult az erős júniusi teljesítmény, de továbbra is az egyetlen fejlett gazdasági térség maradt, amely még nem érte el a 2019 végi, válság előtti szintet – derült ki a pénteken közzétett hivatalos adatokból.

Fotó: AFP

A gazdaság 0,2 százalékkal nőtt a második negyedévben (2022 azonos időszakához képest), szemben a Reuters közgazdászok körében végzett közvélemény-kutatásában szereplő, stagnáló értékre vonatkozó konszenzussal.

A teljesítményt segítette a júniusi félszázalékos havi növekedés, amely meghaladta a Reuters felmérésében szereplő összes előrejelzést.

„Az infláció elleni küzdelem érdekében hozott intézkedéseink kezdik kifejteni hatásukat, ami azt jelenti, hogy megteremtjük a gazdaság növekedéséhez szükséges, erős alapokat” – mondta Jeremy Hunt pénzügyminiszter. A font a hírek hatására erősödni kezdett, egy fontért 1,27 dollárt adtak péntek reggel.

Bár Nagy-Britannia eddig az euróövezettel ellentétben elkerülte a recessziót, de a számok megerősítették, a Covid–19-járvány kezdete óta gyenge teljesítményt nyújt a szigetország gazdasága.

Az Egyesült Királyság GDP-jének alakulása 2023. II. negyedév
 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.