BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Alkotmányba foglalta atomfegyverprogramját Észak-Korea

A phenjani vezetés súlyos nemzetközi szankciók hatálya alatt áll nukleáris programja miatt, ennek ellenére csak tavaly rekordszámú, több mint 70 rakétakísérletet hajtott végre.

A nukleáris fegyverkezési program biztosítja a jogot Észak-Korea számára a létezéshez és a fejlődéshez, továbbá elrettentő szerepet betöltve hozzájárul a térség és a világ békéjének megóvásához – mondta Kim Dzsongun a parlamentben a szavazásmódosítás előtt.

Phenjan, 2023. szeptember 28.
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által 2023. szeptember 28-án közreadott kép Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezetőről, a Koreai Munkapárt főtitkáráról (k, elsős sor) a párt Központi Bizottságának kilencedik, szeptember 26-án és 27-én megrendezett kétnapos ülésén Phenjanban. Észak-Korea az ülésen módosította alkotmányát, és ennek köszönhetően már az alaptörvény is lehetővé teszi, hogy az ország folyamatosan fejlessze atomarzenálját.
MTI/EPA/KCNA
Szavaztak az észak-koreai parlamentben.
Fotó: MTI/EPA/KCNA

A módosítás azt is lehetővé teszi, hogy Phenjan „gyorsan magasabb szintre fejlessze atomfegyvereit” – tette hozzá, sürgetve egyúttal a program felgyorsítását.

Kim Dzsongun – aki nemrégiben Oroszországban járt – új hidegháborúról beszélt, és kijelentette, hogy Észak-Koreának nagyobb szerepet kell játszania a nemzetközi koalícióépítésben azon országok oldalán, amelyek az Egyesült Államok és a Nyugat hegemóniára törése ellen lépnek fel.

Azzal vádolta Washingtont, hogy Japánnal és Dél-Koreával egy „ázsiai NATO” létrehozásán fáradozik, háborúval és agresszióval fenyegetve a térséget.

Kiutasítja Észak-Korea a határon átfutva oda menekült amerikai katonát

Travis King menedékjogot kért Phenjantól, de nem kapott.

Észak-Koreának ENSZ-határozatok tiltják a ballisztikus rakéták fejlesztését, amelyek nukleáris robbanófejek célba juttatására is képesek lehetnek.

A phenjani vezetés súlyos nemzetközi szankciók hatálya alatt áll nukleáris programja miatt, ennek ellenére csak tavaly rekordszámú, több mint 70 rakétakísérletet hajtott végre.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.