BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Valamiért továbbra sem kapja meg a magyar vasút a hitelt, amit Lázár szerint Magyar Péter fúrt meg

Hiába kellett volna október 20-án döntenie az Európai Beruházási Bank igazgatótanácsának a MÁV által benyújtott hitelkérelemről, valami okból kifolyólag továbbra is képtelen meghozni a döntést a pénzintézet. Lázár János szerint egyértelmű, hogy a háttérben Magyar Péter fúrja a MÁV hitelkérelmének elbírálását.

Továbbra sem tud dönteni a Magyar Államvasutak (MÁV) egymilliárd eurós hitelkérelméről az Európai Beruházási Bank (EIB), amelynek igénylése már egy éve húzódik ez derül ki Lázár János építési és közlekedési miniszter Facebookra feltett videójából, amelyet még október 22-én osztott meg a politikus. A magyar vasút kritikus fejlesztése ezzel továbbra sem tud érdemben elindulni.

EIB-hitel
Valamiért továbbra sem kapja meg a magyar vasút a hitelt, amit Lázár szerint Magyar Péter fúrt meg / Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály / Benko Vivien Cher / MTI

Magyar vasút: már több mint egy éve nem tud dönteni az EIB

 Tavaly augusztusban jelentette be Lázár, hogy egymilliárd eurós hitelkérelmet nyújt be a beruházási banknak a MÁV. Ehhez az összeghez a kormány hozzáad további egymilliárd eurót, így nagyságrendileg közel 900 milliárd forintból kezdene nagyszabású vasútfejlesztésbe a vasúttársaság. Ám hiába a nagy tervek, azóta mintha húzná a döntését az EIB, amire a miniszter meg is találta a magyarázatot. Szerinte egyértelműen a Tisza Párt miatt késlekedik a hitelbírálat, ezúttal is hasonló okra vezette vissza a döntés halasztását.

Nem lepett meg. Naiv kollégáim közül volt, aki elhitte, hogy döntés fog születni. De ahogy az várható volt, Magyar Péter közbelépett, és Ursula von der Leyenhez fordult, akinek a kabinetfőnöke nagy spanja. Azt kérte, hogy Magyarországról a beruházási bank ne hozzon támogató döntést a választások előtt

– mondta Lázár János, aki mindezt azzal indokolta, hogy ami Magyarországnak rossz, az láthatóan jó a Tisza Pártnak. Ugyanakkor szerinte ezzel valójában a magyar vasútnak és a magyar embereknek ártanak. Hangsúlyozta, hogy ez nagyon súlyos bűncselekmény, és Magyar Péter bűnt követ el az utasokkal és a magyarokkal szemben, az Európai Bizottság pedig ebben cinkos.

Lázár nem először beszélt arról, hogy a Tisza Párt próbálja megakadályozni a hitelfelvételt. Korábban a párt EP-képviselőjét, Kollár Kingát nevezte meg, aki szerinte a hitelkérelem elutasításáért lobbizott.

Pár hete még a sajtó is biztosra vette a pozitív döntést

Érdekes, hogy hetekkel ezelőtt pedig úgy tűnt, hogy áldását adja az EIB a hitelkérelemre. A Szabad Európa október 3-án írta meg, hogy várhatóan október 20-i ülésén az igazgatótanács támogatni fogja a hitelfelvételt.

Az EIB Menedzsment Tanácsa támogatja, hogy Magyarország egymilliárd eurós hitelhez jusson vasúti fejlesztésekre – írta a Szabad Európa

Ráadásul a lap szerint a testület már korábban is támogatásáról biztosította a magyar kérést, így nem világos, hogy végül miért nem született ezúttal döntés, illetve az sem, hogy milyen feltételeket szab meg az EIB. A Szabad Európa szerint ilyen lehet, hogy Mészáros Lőrinc nem indulhat az EIB-hitelből finanszírozott vasútfejlesztésekben. Azonban kérdéses, hogy milyen alapon hozhatna meg egy ilyen döntést a bank, főleg, hogy ezzel kiszorítaná a magyar szereplőket, végeredményben csak külföldiek valósíthatnák meg a beruházásokat.

Ezek a fejlesztésekre valósulnának meg a hitelből

A hiteldöntés húzódása azért is különösen fájó, mert idén megkezdődhetett volna több fontos vasútvonal, például a 

miskolci vagy a szegedi fővonal egy-egy szakaszának felújítása a hitelből.

A fejlesztésekre pedig óriási szükség is van. Magyarországon körülbelül 6500 kilométer vasútvonal van használatban, amelyből 1200 kilométernyit felújítottak ugyan az elmúlt 15 évben, azonban 50 százalékuk még mindig sebességkorlátozott a pályák állapota miatt. A minisztérium számításai szerint csak a szinten tartáshoz évente 90 kilométernyit kellene átépíteni, tehát nem elegendők az EU-s források. A januári Közlekedési Infón Lázár még bizakodó volt a Beruházási Bankkal folytatott tárgyalások kapcsán, akkor azt mondta, hogy új szakaszba léptek ezek a tárgyalások. 

Hogy milyen konkrét fejlesztések valósulhatnának meg, azt korábbi cikkünkben is bemutattuk. Pósalaki László, a MÁV pályaműködtetési és beruházási vezérigazgató-helyettese tette közzé a Közlekedéstudományi Egyesület április 10-i bükfürdői konferenciáján, ahol a felújítások pontos listáját is ismertették. Az EIB-projektek prioritási sorrendben vannak feltüntetve:

  1. Központi forgalomirányítás fejlesztése 4 vonalon. Ezek 70-es (Budapest–Vác–Szob, 80-as (Budapest–Hatvan–Miskolc–Sátoraljaújhely), 100a (Budapest–Cegléd Szolnok) és 140-es (Cegléd–Kecskemét–Szeged)
  2. 140-es vonalon Kiskunfélegyháza–Szeged Rendező vasútvonal korszerűsítése
  3. A 30-ason a Székesfehérvár–Lepsény pályafelújítás
  4. A 20-as vonalon Veszprém–Boba pályafelújítás
  5. Gubacsi híd rekonstrukciója
  6. Városligeti elágazás–Kőbálya-Kispest–Vecsés, Monor–Albertirsa pálya-korszerűsítése, illetve ETCS2 kiépítése Városligeti elágazás–Kőbánya-Kispest között
  7. Az 1-es vonalon Almásfüzitő–Komárom szakasz fejlesztése
  8. 7 + 1 transzformátor-alállomás fejlesztése az 1-es, 40-es és 80-as vonalakon
  9. A 142-esen Dabas–Lajosmizse–Kecskemét vonal villamosítása és elővárosi fejlesztése
  10. Székesfehérvár–Poprác távközlés, erősáram és biztosítóberendezés fejlesztése
  11. Hatvan–Füzesabony egyszerűsített korszerűsítése
  12. Eszközbeszerzés, munkagépek
  13. Szolnoki állomás pályafelújítás

A vasútvonalakkal párhuzamosan a MÁV 36 állomás felújítását tervezi, ebből 14-et a Magyar Falu Programon keresztül újítanának meg. Többek között renoválnák Esztergom Kertváros, Martonvásár, Balmazújváros, Villány, Tokaj és Várpalota állomásokat.


 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.