BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Népszavazást akarnak a terepjárók parkolási díjának emeléséről, miután betiltották az elektromos rollereket

Az ellenzéki képviselők szerint a polgármester csak figyelemelterelő céllal vetette fel a SUV-ok parkolási díjának emelését.

Anne Hidalgo párizsi polgármester február 4-én új nyilvános konzultációt akar szervezni a terepjárók parkolási díjának emelése érdekében, miután egy ilyen szavazást követően betiltották az összes bérelhető elektromos rollert a francia fővárosban – írja a BBC .

FRANCE - ILLUSTRATION - PARIS
Parkoló terepjáró Párizs egyik kövezett utcáján. Fotó: Hans Lucas via AFP

Hidalgo megígérte, hogy ez nem érinti Párizs lakóit. Mindenesetre a SUV-tulajdonosok és általában az autók tulajdonlása viszonylag alacsony a főváros 20 kerületében. Az ellenkezés tehát minimális lesz – mutat rá a BBC. A magasabb parkolási díjak leginkább azokat a külvárosiakat zavarják majd, akik SUV-okkal utaznak Párizsba munka vagy kikapcsolódás céljából – csak ők úgye nem szavaznak majd.

A szocialista polgármester a rollerek betiltása után tehát újabb intézkedést ígért, amit azzal indokol, hogy általa zöldebb lesz Párizs. A BBC szerint viszont  abban a pillanatban, amikor a népszavazás kiírását választotta, felmerült a gyanú, hogy a polgármester csak el akarja terelni a figyelmet a felesleges hivatalos utazásairól.

Anne Hidalgo októberben kéthetes úton volt a Csendes-óceán déli részén fekvő Új-Kaledóniába, valamint Francia Polinéziába, és a párizsi városházán az ellenzéki tanácsosok azzal vádolják, hogy csak a látogatás első felében kellett volna hivatalos ügyben lenni, de októbertől 21-éig maradt, hogy meglátogassa lányát, aki a polinéziai Raiatea szigeten él.

A francia fővárosban áprilisban tartottak népszavazást, amelyen rendkívül alacsony volt a részvétel, de a leadott voksok 90 százaléka az e-rollerek tiltására érkezett. Az eszközöket már aznap össze is szedték, és eltüntették a város utcáiról.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.