BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyilatkozatháború: egymásnak feszült Szerbia és Horvátország

A szerb külügyminisztérium szerint az ilyen nyilatkozatok a Szerbia és a szerb nép iránti gyűlöletkeltés folytatását jelentik, Horvátország pedig úgy látja, Szerbia tudatosan és szisztematikusan tagadja az ukrajnai események természetére vonatkozó tényeket.

A horvát külügyminisztérium elutasította azt a szerb vádat, hogy Zágráb beavatkozik a szomszédos ország belügyeibe. A szerb kormányzat vasárnap küldött tiltakozó jegyzéket a horvát külügyminiszter azon kijelentése miatt, amelyben Gordan Grlic Radman orosz szatelitnek nevezte Aleksandar Vucic szerb elnököt. Belgrád szerint ezzel beavatkozott Szerbia belügyeibe.

Flags,Of,Croatia,And,Serbia,Painted,On,Cracked,Wall
Horvátország szerint Vucic kettős politikát folytat, a szerb külügyi tárca viszont a gyűlölködés folytatásának tekinti az elnök orosz szatelitnek nevezését.
Fotó: Shutterstock

A horvát külügyminisztérium közleményében – amelyet a Jutarnji List című horvát napilap ismertetett hétfőn – azt írta, hogy Gordan Grlic Radman tényeket közölt, amikor az Ukrajna ellen indított orosz háborúval összefüggésben egy interjúban úgy értékelte: Vucic kettős politikát folytat, emiatt pedig Oroszország csatlósa és szatelitje.

A szerb külügyi tárca rámutatott: 

az ilyen nyilatkozatok a Szerbia és a szerb nép iránti gyűlöletkeltés folytatását jelentik, és aláássák a térség békéjét és stabilitását elősegítő közös politikát.

A horvát külügyminisztérium szerint ugyanakkor Szerbia 

ismét tudatosan és szisztematikusan tagadja az ukrajnai események természetére vonatkozó tényeket,

és megmutatja valódi hozzáállását azokhoz.

„Az európai családnak vannak saját értékei, amelyek magukban foglalják a nemzetközi rend tiszteletben tartását. Ezt a nemzetközi rendet megsértette a szuverén és független Ukrajna elleni orosz agresszió. Ezért ismét felszólítjuk Szerbiát, hogy hozza összhangba politikáját az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikájával, valamint álljon a történelem jó oldalára” – olvasható a horvát tárca közleményében, amely még hozzáteszi: nem lehet egyszerre EU-tagjelölt országnak lenni, és ennek minden előnyét élvezni, valamint nem elítélni az orosz agressziót.

Az európai uniós tagságra törekvő Szerbia mindeddig nem csatlakozott az Oroszország elleni szankciókhoz, és nem hangolta össze külpolitikáját az Európai Unióval, amit Belgrád azzal indokolt, hogy Szerbiát történelmi, vallási és kulturális kapcsolatok kötik Oroszországhoz.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.