Pikk-pakk megtalálták az új török jegybankelnököt
Hafize Gaye Erkan helyére a jegybank eddigi alelnökét, Fatih Karahant nevezte ki Recep Tayyip Erdogan török elnök. Fatih Karahan a Pennsylvaniai Egyetemen szerzett közgazdasági doktori címet, és korábban egyebek között az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed New York-i irodájának közgazdásza volt.

A jegybankot elsőként vezető nő, Hafize Gaye Erkan tavaly júniusi kinevezésekor komoly kamatemelésbe fogott. Ez éles fordulat az államfő által korábban szorgalmazott alacsony kamatpolitikához képest, ami az infláció gyorsulásához és a külföldi befektetők elbizonytalanodásához vezetett. Azóta a jegybank 8,5 százalékról 45 százalékra emelte irányadó rátáját. Hafize Gaye Erkan a lemondást bejelentő közleményében úgy fogalmazott: „Gazdasági programunk elkezdte meghozni a gyümölcsét, de hogy ne érintse a családomat és másfél éves gyermekemet az ellenem indított karaktergyilkosság, a felmentésemet kértem.”
Mehmet Simsek pénzügyminiszter közleményben jelezte: Hafize Gaye Erkan lemondása az ő személyes döntése volt, és hogy a kettejük által elindított új gazdasági program folytatódik. Külföldi befektetők, köztük az olyan nagyágyúk, mint a Pimco és a Vanguard, tavaly év végén kezdték meg a török eszközök felvásárlását, ezzel jelezve a jegybank elnöke és a pénzügyminiszter által elindított gazdasági program iránti bizalmat.