BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Close-up,Of,Woman's,Hands,With,Empty,Wallet,And,Utility,Bills.

Oda a kiváltságos helyzet: már a németek is a pénzügyeken stresszelnek

Adósságspirállal és csökkenő vásárlóerővel küzdenek a háztartások és a cégek. A helyzet romlását a világjárvány és az ukrajnai háború indították el.

Nemcsak a magas életszínvonal viszonylagos csökkenéséről van szó, hanem egyre több német nem tud megélni, gondot okoznak számára a napi költségek. A németországi háztartások gondok alatt nyögnek: az egykor jelentős megtakarítások elapadtak, az infláció és a magas kamatok pedig erodálták a bevételeket. Immár nemcsak a legalacsonyabb keresetűeknek és a segélyből élőknek van szüksége támogatásra, a segélyszervezetek országszerte megnövekedett érdeklődésről számolnak be – még a középosztályból is.

Concerned,Young,Woman,Thinking,Over,Domestic,Paperwork,,Sitting,At,Laptop
Osztanak-soroznak, egyre nehezebben élnek a németek
Fotó: Shutterstock

Jönnek a hívások

Egyre több olyan ember jelenik meg az ellátórendszer körül, akik korábban igen messze voltak a segélyszervezetektől. Ugyanúgy hívnak saját lakással rendelkezők, biztos állásban dolgozók, és önálló vállalkozók is

– hangsúlyozta  Roman Schlag adósságtanácsadó a Bloombergnek. 
A helyzet romlását a világjárvány és az ukrajnai háború indították el. Az előbbi kiürítette a munkavállalók zsebét, az utóbbi következtében pedig Európa egykor  növekedési motorja egyre sűrűbben kezdett köhögni, ugyanis a gazdaság alapvető energiaellátását biztosító orosz gáz elapadt, az alternatív energiahordozók pedig igen drágák.

A recessziót is csupán részben tudta elkerülni a német gazdaság, az előrejelzések szerint azonban idén már érdemi növekedés várható, mivel ebben az évben érhetik utol a fogyasztók bevételei a napi szükségleti cikkek árának megugrását. Közben Christian Lindner pénzügyminiszter 

szigorú költségvetési politikát folytat, így viszont a támogatások emelkedése elképzelhetetlen.

Minded,Man,Viewing,Receipts,In,Supermarket,And,Tracking,Prices
Fotó: Shutterstock

Az eladósodás réme

A Creditreform adatai szerint 5,6 millió német már túlzottan eladósodott,

az adósság-tanácsadók iránti kereslet megnőtt, a fizetésképtelenség 12 százalékkal ugrott meg egy év alatt. A trend a szomszédos Ausztriában is hasonló: az ottani adósság-tanácsadókat 17 százalékkal többen keresték fel. 
A németországi helyzetet nehezíti, hogy 

elterjedtek a késleltetett fizetésre, a „vásárolj most, fizess később” jelmondatra épülő rendszerek.

Emellett sokak munkaidejét is lerövidítették.

A cégeknek sem jobb 

A vállalkozók is nehéz helyzetben vannak, főleg mióta a  Covid-járvány alatt felvett támogatásokat is el kellett kezdeni visszafizetni. Akkor persze nélkülözhetetlen volt az állami segítség, de ezt most „igen nehéz helyzetben kellett visszafizetni”. 
A szomorú helyzetet jól jellemzi, hogy áprilisban rekordszámú cég jelentett fizetésképtelenséget. Azt azonban nehéz megmondani, hogy ez a helyzet mikor kezdi megtépázni a háztartások anyagi helyzetét, de minden valószínűség szerint erre még hónapokat kell várni.

 A munkaerőpiac ugyanis igen rugalmasnak bizonyult az elmúlt években.

Szakértők szerint azonban a helyzet romlott a foci-Ebnek is otthont adó országban, ma már könnyebb „pénzügyi sztresszbe” zuhanni, mint évekkel ezelőtt – mondta  a Creditreform gazdaságkutatási vezetője. Patrik-Ludwig Hantzsch szerint 

Eddig sok mindent át lehetett vészelni a magas megtakarításoknak köszönhetően. Ugyanakkor a magas infláció, a drága energia és a kamatok miatt ma ez sokkal nehezebb, mint korábban volt.

 

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.