Olaf Scholz napjai meg vannak számlálva – ősszel kiírhatja az előrehozott választást

Az EP-választásokat követő németeknek olyan érzésük lehetett vasárnap éjjel, mintha osztott képernyőt néznének. Emmanuel Macron francia elnök a szélsőjobboldaltól elszenvedett megsemmisítő vereségére reagálva bejelentette, hogy feloszlatja a nemzetgyűlést. A saját kancellárjuk, Olaf Scholz viszont egész egyszerűen olajra lépett. 

Scholz, az éjszaka legnagyobb vesztese, néhány szelfi erejéig megjelent pártja székházában, majd eltűnt, és a stábjára hagyta azt finoman szólva sem irigylésre méltó feladatot, hogy megmagyarázza a szociáldemokraták több mint száz éve legrosszabb választási eredményét.

Ha Scholz azt hitte, hogy elkerülheti a számonkérést, miután pártját a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) a megalázó harmadik helyre verte, akkor nagyot tévedett. A kancellár szerint az előrehozott választás nincs benne a pakliban. A gond csak az, hogy ez már nem rajta múlik. 

– mondta Markus Söder bajor miniszterelnök a német közszolgálati televízióban a választás után. Még a baloldali Die Zeit egyik kommentátora is új választást sürgetett – már nyárra. 

– írta Alan Posener.

Bár konkrét terv és bejelentés eddig még nem hangzott el egy előrehozott választásról, a német kormánykoalíció képviselői a Politico című brüsszeli lapnak már elmondták, hogy felkészültek erre az eshetőségre. A vasárnapi választáson a három koalíciós pártot a németek alig 31 százaléka támogatta. 

Olaf Scholz a legnépszerűtlenebb kancellár

Alig két és fél évnyi hivatali idő után Scholz kormánya immár a sokadik törésponthoz érkezett. A belharcok és – a legtöbb kritikus szerint – a hozzá nem értés következtében Scholz kormánya a modern német történelem legnépszerűtlenebb kabinetjévé vált. A németek több mint kétharmada ki is fejezte ebbéli véleményét. A kancellár személyes népszerűségi mutatója is negatív rekordot döntött, 

Scholz lejtmenete az energiaválsággal kezdődött, majd megalázó vereséget szenvedett az ország alkotmánybíróságától, amely alkotmányellenesnek ítélte a költségvetést. A novemberi döntés ráadásul több tízmilliárd eurótól fosztotta meg a koalíciót. A szövetséget azóta is belső ellentétek feszítik; a két baloldali párt, Scholz Szociáldemokrata Pártja (SPD) és a Zöldek állandó harcban állnak a Christian Lindner pénzügyminiszter vezette, fiskálisan konzervatív Szabad Demokrata Párttal (FDP).  

Ez a patthelyzet a következő hetekben fog kiéleződni, amikor a koalíciós pártok a 2025-ös költségvetésről szóló tárgyalások utolsó fordulójába kezdenek. Július elejéig, a nyári szünet előtt szeretnének megállapodásra jutni, de mivel az összes fél számára a politikai túlélés a tét, az alku valószínűtlennek tűnik.

Ha nem sikerül kompromisszumot kötni, az FDP, amely a kezdetektől fogva a baloldal pofozóbábuja volt, kénytelen lesz kilépni a koalícióból, hogy mentse a maradék arcát. A szabad demokraták ugyanis eddig választóik haragjától tartva maradtak bent, ám az EP-választáson kiderült, hogy a bázisuk gyakorlatilag elfogyott. Ha a vasárnapi voksolás szövetségi választás lett volna, nem kerültek volna be a Bundestagba. 

Macron már lépett

A legtöbb parlamenti rendszerben a demokratikus illem íratlan szabályai azt írják elő az ország vezetőjének, hogy új választást írjon ki egy ilyen vereség után – lásd a franciákat. (Mondjuk, náluk Macron arra játszik, hogy Le Penék kormánya gazdasági káoszba taszítja az országgyűlési választásig Franciaországot, és Marine Le Pen elveszti majd a két év múlva esedékes elnökválasztást.) 

Németországban azonban más a politikai berendezkedés. Annak érdekében, hogy elkerüljék a weimari korszak zűrzavaros politikájának megismétlődését, amely hozzájárult a nácik felemelkedéséhez, a háború utáni Németország alaptörvényének megalkotói olyan politikai rendszer létrehozásával igyekeztek biztosítani a stabilitást, amely megköveteli, hogy a konfliktusokat gyorsan, a lehető legkisebb fennakadással oldják meg.

Hogy bukhat meg egy német kancellár?

Ezért magasra tették a mércét az előrehozott választások tekintetében. Németországban két lehetőség van a bizalmi szavazásra. Az első, az úgynevezett konstruktív bizalmatlansági szavazás keretében a parlament leválthatja a kancellárt, de csak akkor, ha 48 órán belül megszavazza a helyettest.

A jelenlegi koalíció fő problémája azonban nem a kancellár személye, hanem az, hogy a pártok nem tudnak megegyezni a legfontosabb szakpolitikákban. Tehát

A második forgatókönyv szerint a kancellár bizalmi szavazást írhat ki. A politikai logika akkor diktálja ezt, ha a koalíciót egy fontos jogszabály mögé akarja állítani. 

Gerhard Schröder volt SPD-kancellár 2001-ben például ezt tette, amikor a szeptember 11-i támadások után a német hadsereg Afganisztánba küldésére vonatkozó vitatott javaslatát, amelyet a koalíciójában is sokan elleneztek, saját kancellári jövőjével kötötte össze. Ő győzött.

Egyesek a Bundestagban úgy vélik, Scholz a költségvetéssel is hasonló lépésre szánja el magát, hogy az FDP-t meghátrálásra kényszerítse. Ez azonban roppant kockázatos lenne, mert 

Ha Scholz veszítene egy ilyen bizalmi szavazáson, akkor az államfőn múlna, hogy kiírja-e az új választást.

Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök azonban megteheti azt is, hogy új választás kiírása helyett felkéri a jobbközép kereszténydemokratákat (CDU), hogy a 2021-es választás eredménye alapján próbáljanak kormányt alakítani – akkor a CDU–CSU-pártszövetség a második helyen végzett. Ha a kereszténydemokratáknak nem sikerül koalíciót kötniük, még mindig kiírhatja az új választást.

Ez a körülményes folyamat az oka annak, hogy a háború utáni Németországban ritkák voltak a bizalmi szavazások (eddig mindössze öt volt), és azokat is általában a kancellárok politikai pozíciójuk megerősítése érdekében kezdeményezték.

Az egyetlen eset, amikor egy kancellárt akaratán kívül távolítottak el, 

• 1982-ben történt, amikor az FDP feladta a Helmut Schmidt kancellár SPD-jével kötött szövetségét, és a kancellár elvesztette a konstruktív bizalmi szavazást. 
• Akkoriban azonban csak három párt volt a Bundestagban, és az FDP játszotta a királycsináló szerepét. 
• Az FDP átállt Helmut Kohl CDU-jához, így Kohl új választás nélkül lett kancellár. 
• Ugyanakkor Kohl, aki a választók biztos támogatását akarta maga mögött tudni, nem sokkal hivatalba lépése után újabb bizalmi szavazást kezdeményezett. 
• Biztos volt abban, hogy ezt elveszíti, így kérhette az elnöktől az előrehozott választás kiírását. A taktika bevált; Kohl pártja megnyerte a választást, és 1998-ig kancellár maradt.

Szeptemberben jön az újabb pofon

A kereszténydemokraták most 14 pontos előnnyel vezetnek a közvélemény-kutatásokban, ami, ha a szavazóurnáknál is realizálódna, lehetővé tenné számukra, hogy egy új koalíció vezető erejévé váljanak. (Az EP-választáson 30 százalékot kaptak, az AfD második befutóként 15,9 százalékot.) 

Logikusnak tűnik tehát azt feltételezni, hogy hasonló játékot játszanának, mint annak idején Kohl. 

Scholzon pedig egyre nagyobb lesz a nyomás, hiszen szeptemberben három tartományi választást is tartanak az ország keleti részén, ahol az AfD a legerősebb; a párt valószínűleg mindhárom megmérettetést megnyeri. Ez egy újabb szög lesz a jelenlegi koalíció koporsójába és egy újabb érv a mellett, hogy Olaf Scholz napjai meg vannak számlálva a kancellári poszton.