A megkérdezettek objektívnek, diszkrétnek és előítélet-mentesnek tartják a mesterséges intelligenciát (MI), ugyanakkor hiányolják belőle az empátiát – így lehet összefoglalni a kutatás végeredményét. A húsz európai országot lefedő kutatás szerint
a technológia objektív és személytelen működése biztonságosabb légkört teremthet, amelyben a szégyen és a humán bírálat félelme nélkül kommunikálhatnak az ügyfelek.
Magyarországon a válaszadók közel egynegyede kevésbé érezné kellemetlennek, ha MI-rendszeren keresztül rendezhetné tartozásait, mint ha egy emberi ügyintézővel tenné ugyanezt. Emellett 19 százalékuk szívesebben kérne kölcsönt vagy fizetési haladékot az MI segítségével, hogy elkerülje a hagyományos ügyintézéssel gyakran társuló szégyenérzetet.
Az európai fiatalok, különösen az Y és Z generáció körében még erősebb az MI iránti nyitottság: harmaduk szerint kevésbé kínos egy MI-bottal tárgyalni a késedelmes fizetésekről, míg az idősebb, boomer generációban ez az arány mindössze 15 százalék.
Az MI egyik kiemelt előnye lehet, hogy az algoritmusok képesek objektíven, előítéletek nélkül értékelni az ügyfél helyzetét, kizárva azokat a szubjektív tényezőket, amelyek egy embert befolyásolhatnak.
A magyarok több mint negyede bízik abban, hogy az MI igazságosabbá teheti az adósságkezelési folyamatokat. Az Y és Z generáció körében ez a bizalom még magasabb (minden harmadik fiatal osztja ezt a véleményt), míg a boomerek körében ez az arány 22 százalék. Továbbá a magyarok harmada úgy véli, hogy az MI-alapú adósságkezelés kevesebb hibalehetőséget hagy az emberi tényező kiküszöbölése révén – ezt a nézetet szintén elsősorban a fiatalabb generációk képviselik.
Bár a mesterséges intelligencia alkalmazása az adósságkezelésben járna nyilvánvaló előnyökkel, mint például a folyamatos rendelkezésre állás, automatizált adatfeldolgozás és adatvezérelt döntéshozatal, emberi beavatkozásra továbbra is szükség van. Örömmel tapasztaljuk, hogy az emberek egyre nyitottabbak ezekre a technológiákra, ugyanakkor nem indokolt, hogy ezek a rendszerek önállóan hozzanak döntéseket emberek sorsáról.
– mutatott rá Deszpot Károly, az Intrum általános vezérigazgató-helyettese.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.