Mesterséges intelligencia: Oroszország olyat fejleszt, amire csak egy maroknyi állam vállalkozott a világon
Oroszország saját generatív mesterséges intelligencia (MI) algoritmusokat fejleszt. A Sberbank első vezérigazgató-helyettese szerint a tehetséges fejlesztőknek köszönhetően Oroszország a nyugati szankciók ellenére is javíthatja pozícióját a technológiai versenyben az évtized végére.

Oroszország jelenleg a brit Tortoise Media globális MI-indexe szerint 83 ország közül a 31. helyen áll a technológia bevezetése, innovációja és befektetései alapján, jóval lemaradva nemcsak az Egyesült Államok és Kína, hanem a BRICS-tagországok közül India és Brazília mögött is.
Alekszandr Vedyakhin szerint
Oroszországnak mindössze 6–9 hónapos a lemaradása az élenjáró Egyesült Államokhoz és Kínához képest úgy, hogy közben szankciók sújtják.
A Sberbank élen jár a mesterséges intelligencia fejlesztésében Oroszországban – nyilatkozta Vedyakhin a Reutersnek. Sőt, a pénzügyi vezető szerint ez kifizetődő lesz. „Meggyőződésem, hogy Oroszország 2030-ra jelentősen javíthat a nemzetközi rangsorban elfoglalt jelenlegi pozícióin.” Mint mondta a fejlesztések előrehaladottak, amiket a szabályozás is támogat.
Vedyakhin ugyanakkor tisztázta, hogy Oroszország nem fog versenyezni az Egyesült Államokkal és Kínával az óriási adatközpontok építésében, hanem a Meta Llamához hasonló mesterségesintelligencia-modellek fejlesztésére összpontosít.
„Úgy vélem, hogy minden olyan országnak, amely függetlenként tekint magára a világ színpadán, rendelkeznie kell saját nagy nyelvi modellel” – mondta Vedyakhin.
Oroszország azon tíz ország közé tartozik, amely saját nemzeti generatív MI-modelleket fejleszt.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán jelentette be, hogy országa a BRICS-partnerekkel és más államokkal együtt ilyen technológiát fejleszt.
Vedyakhin szerint Oroszországban azért van hatalmas potenciál, mert az állam támogató szabályozással segíti az iparágat: a fejlesztők és a vállalatok szabad kezet kapnak a kísérletezésre. Sőt, pont ez segíti abban is, hogy a két éve a sorozás elől külföldre menekült informatikusok közül többen hazatértek. Európa pedig pont a túlzott szabályozás miatt kerül majd versenyhátrányba.



