Mennyivel keresnek többet a csehek, mint mi?
A harmadik negyedévben a cseh bruttó átlagkereset 45 412 korona (744 757 forint) volt, ami nominálisan 7 százalékkal, reálértéken számolva pedig 4,6 százalékkal több a 2023 harmadik negyedévi adatnál – jelentette a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ). Azaz egy év alatt abszolút számokban kifejezve 2793 koronával nőtt az átlagfizetés. Ami pedig a bruttó mediánértéket illeti, az idevágó adat 40 482 korona (663 905 forint).

Összehasonlításképp: Magyarországon szeptemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 627 400 forintot tett ki, a bruttó kereset mediánértéke 519 500 forint volt.
Bő két év visszaesést követően Csehországban idén már harmadik negyedéve nőnek a reálbérek.
A statisztikai hivatal hozzátette: a lendületes növekmény ellenére a 2022-ben és 2023-ban mért erőteljes infláció következményeként ma a lakosság vásárlóereje csupán a 2018-as szinten van.
A legmagasabb béreket tartósan
- az informatikai és távközlési szektorban mérik, ahol egy év alatt 6 százalékkal kúsztak fel a jövedelmek, 82 175 koronára (1 347 670 forint), majd
- a banki és biztosítási ágazat jön 70 450 koronával.
- A lista végén a vendéglátás szerénykedik 28 200 koronával.
Erősek a regionális különbségek a cseh bérekben
A regionális különbségek is erőteljesek, a legalacsonyabb átlagkeresetű Karlovy Vary (Carlsbad) megyében az átlag az egyharmadával marad el a fővárostól. A német határ menti megye mutatója 39 165 korona (642 306 forint), míg
a tartósan éllovas Prágában 55 854 korona (916 005 forint) az átlag.
Csehország 14 megyéjében csupán Karlovy Varyban süllyed az átlag 40 ezer korona alá, a második helyen a fővárost körbeölelő Közép-Csehország megye áll 45 632, a harmadik helyen pedig a Brünn központú Dél-Morvaország áll 44 798 koronával.


