Újabb évre várja az olajkereslet stabil növekedését az OPEC, amit főként India és Kína fogyasztásénak bővülése hajt majd – derül ki a kartell 2026-ra vonatkozó első értékeléséből.
A következő évben az olajfogyasztás napi 1,4 millió hordóval lehet magasabb az ideinél, ami nagyjából megfelel az idei évre szóló növekedési ütemnek és ami magasabb, mint az OPEC kínálati oldal bővülésére vonatkozó jóslata.
Az olajexportőr országokat tömörítő szervezet szerdán közzétett, idei első havi jelentése szerint alapján tehát Szaúd-Arábia és szövetségesei akár helyre is állíthatják az árak felhajtása érdekében lecsökkentett termelésüket, ami a következő két év során napi két millió hordós kínálatbővülést jelenthet. Azonban
a kartell előrejelzésére árnyékot vetnek a kínai gazdaság problémái és a szervezet kudarca a tavalyi kereslet megjósolásában.
Az OPEC bécsi titkársága a tavalyi évet jóval nagyobb keresletnövekedési várakozásokkal kezdte, mint bárki más az olajiparban, hogy aztán zsinórban hatszor csökkentse a növekedési kilátásokat, melyeket égül 47 százalékkal volt kénytelen mérsékelni.
A csoport tagjai sem osztották az előrejelzések optimizmusát és sorozatosan a termelésbővítés elhalasztása mellett döntöttek.
Az Oroszországot és más nem hagyományos kartelltagokat is magában foglaló OPEC+ már évek óta fogja vissza termelését az árak felhajtása érdekében, ám a jelenlegi tervek szerint áprilistól már napi 120 ezer hordóval nőhet a termelés. Várhatóan azonban az erről szóló javaslatokat március elején még felülvizsgálják.
Piaci megfigyelők a Nemzetközi Energiaügynökségtől (IEA) a JPMorganen át a Citigroupig arra számítanak, hogy idén túlkínálat lehet az olajpiacon még akkor is, ha a kartell nem állítja helyre a termelését. Az Oroszországra kivetett legújabb szankciók, vagy a leendő Trump-adminisztráció újabb korlátozásai az iráni olaj ellen ugyanakkor felforgathatják a kilátásokat – írja Bloomberg.
Az előrejelzését ugyancsak szerdán közzétevő IEA szerint az OPEC+ elegendő kapacitással rendelkezik, hogy megnyissa a csapokat, ha ezek a zavarok kellően súlyosak lennének. A szervezetfőbb államai február 3-án viedókonferencián vitatják meg az olajpiac fejleményeit, mielőtt az idei második negyedévre vonatkozó terveiket véglegesítenék.
Az OPEC jelentése szerint a kínai olajfogyasztás 270 ezer hordóval nőhet 2026-ban, tehát 1,6 százalékkal. Indiában a kereslet ugyancsak 270 ezer hordóval lehet több, ám ez a jelenlegi fogyasztásnak ott már a 4,7 százaléka.
Azonban a múlt évben a kínai import csökkent és iparági szakértők szerint lehetséges, hogy az ázsiai ország fogyasztásának bővülése a közeljövőben leáll az elektromos autók terjedése miatt. A kínai keresletet az is visszafoghatja, hogy a kamionok területén Kína egyre inkább LNG-re cseréli a dízel, mint üzemanyagot.
Kedden az amerikai Energiainformációs Adminisztráció növekvő túlkínálatot jósolt 2026-ra, mivel úgy véli, hogy napi 800 ezer hordóval nagyobb lehet a kínálat a keresletnél, az OPEC+ helyreálló termelése, valamint az amerikai, kanadai és guyanai kibocsátás bővülése miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.