A globális készletek idén napi 725 000 hordóval bővülnek a korábban tervezett napi 950 000 hordó helyett – áll Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) havi jelentésében.
Az időjárás hidegebbre fordult decemberben Kanadában, az Egyesült Államok északi és középső régióiba, az árak is feljebb mentek, kereskedők hiányt áraznak
– közölte a párizsi székhelyű IEA.
A jelentés szerint a Biden-kormányzat által néhány napja bejelentett új szankciók „jelentősen megzavarhatják az orosz olajellátási és elosztási láncokat”. Az IEA szerint az iráni export is megfékezhető, ha a hivatalba lépő Trump-kormány szigorúbb álláspontra helyezkedik.
Túl korai lenne megjósolni a potenciális kockázatok miatti termeléskiesést, de akár a kitermelés felpörgetéséről is dönthet az OPEC idén – állapítja meg az ügynökség.
Mivel az orosz és az iráni ellátás veszélyben van, lehet, hogy az OPEC-nek van helye a megszorítások feloldására, ahogy azt jelezték is
– mondta Toril Bosoni, az IEA olajipari és -piaci részlegének vezetője egy interjúban.
Az ellátási veszélyek és a téli időjárás az év kezdetekor megemelte a nyersolaj árait, így
a Brent határidős jegyzése a héten öthavi csúcsra, hordónkénti 81 dollár fölé emelkedett.
A kemény tél Észak-Amerikában csökkentheti a termelést, valamint tovább merítheti már amúgy is alacsony szinten lévő készleteket a cushingi tárolóközpontban. Emellett, az egész évet nézve a fogyasztás 1,05 millió hordóra nőhet, miután a globális gazdasági kilátások valamelyest javulnak.
Idén az OPEC-en kívüli országok kínálat nő majd jelentősebben, de a Szaúd-Arábia vezette szövetség várhatóan áprilistól kezdődően napi 120 000 hordós havi pluszt dob majd a piacra.
A jelentés szerint a koalíció kibocsátása decemberben kismértékben, napi 41,67 millió hordóra nőtt az előző havi 41,40 millióról, és több tag túlteljesítette a vállalt célokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.