„A vezető nemzetközi médiának, köztük a Bloombergnek több körben is nyilatkoztuk már az elmúlt hetekben, hogy a MET csoport képes a gázszállításokra Európa bármely likvid pontján – így természetesen Moldovának is készséggel nyújt segítséget. Ez azonban csak akkor valósulhat meg – közölte a Világgazdasággal a MET –, ha az ukrán rendszer-üzemeltető is készen áll a földgáz leszállítására.” A társaságot a Moldovának történő szállítás részleteiről kérdezte lapunk.
Válaszában a MET jelezte, hogy a mostani egy humanitárius helyzet, amely azonnali segítséget igényel nemcsak a MET-től, hanem a szélesebb európai közösségtől is.
„Semmilyen ráhatásunk nincs a gázforrás moldovai finanszírozásával kapcsolatos döntésekre” – jelentette ki a MET. Korábbi, a Bloomberg alapján írt cikkünk szerint a moldovai beszerzés orosz finanszírozással történik.
A MET reméli, hogy Moldova több alternatív forrást is talál, beleértve az EU által felajánlott csomagot, amelyet a MET támogat.
A társaság továbbá hangsúlyozta, hogy a MET csoport szigorúan betartja az összes szankciós jogszabályt és az EU vonatkozó rendeleteit. Visszautasítja azokat a feltételezéseket, miszerint bármilyen módon érintett lenne olyan kérdésekben, amelyeket egyáltalán nem tud befolyásolni.
A hivatkozott hír szerint a MET szállít majd Moldova Dnyeszteren túli térségébe földgázt, miután az visszautasította az EU segítségét. A gázt a MET Gas and Energy Marketing a moldovai határon adja majd át a Tiraszpoltransgazzal kötött megállapodás alapján. Onnan a Moldovagaz továbbítja a szénhidrogént. Erről Dorin Recean, Moldova miniszterelnöke nyilatkozott. Az EU már 20 millió eurót (21 millió dollárt) adott a több mint 350 ezer lakosú Dnyeszteren túli terület gázvásárlására február 1-jétől február 10-ig, miután az orosz gáz Ukrajnán keresztüli szállítása leállt 2025 elején. A leállás miatt energiaválság alakult ki folyamatos áramszünetekkel. A több mint két évtizeden át ténylegesen ingyenes orosz gázra támaszkodó régió elutasította a további 60 millió eurós uniós támogatást, mert ahhoz a fogyasztói tarifák fokozatos emelésének elvárása kapcsolódott.
Az eredeti hírből nem derül ki, hogy a MET február 13-án indítandó szállítása meddig tartana, és mekkora mennyiségre vonatkozik. A Világgazdaság ezekről is megkérdezte a MET-et, de nem kapott választ. Viszont a MET következő szerint pontosította az eredeti cikkünkben az ügyletbe bevonandó dubaji partnerre vonatkozó mondatot: a Tiraszpoltransgaz előre fizeti a Moldován keresztül a Moldovagaznak történő tranzit költségeit a dubaji székhelyű JNX General Trading LLC, mint teljesítési segéd bevonásával.
A svájci központú MET csoport európai integrált energiavállalat, amelynek tevékenysége kiterjed a földgáz- és az árampiacra, valamint energiapiaci eszközök fejlesztésére és működtetésére. Leányvállalatai révén 17 országban van jelen, 30 ország gázpiacán és 39 nemzetközi kereskedési ponton aktív. A MET jelentős tapasztalattal bír a zöld (megújuló) és a rugalmassági (kiegyenlítő) energiapiaci eszközök üzemeltetésében, így a lehető legszélesebb körben tudja támogatni a zöldenergia-átmenetet. A cégcsoport konszolidált árbevétele 2023-ban 24,5 milliárd euró volt. A vállalat gázpiaci forgalma 88 milliárd köbméter, míg az árampiaci forgalma 68 terawattóra volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.