BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

BYD: a németeknél az előny a harmadik európai üzem megszerzéséért

A BYD három európai üzemmel lefedné a kontinens piacát, s az előkészületek már javában folynak a legújabb beruházás elindításához. A kínaiak számára fontos, hogy „baráti” országba vigyék a projektet. A BYD a németeket favorizálja, de végső döntés még nem született.

Nem felejt a BYD: a kínai új generációs autógyártó minden bizonnyal Németországba viszi harmadik európai gyárát, abba az országba, ahol nem támogatták a kínai elektromos autókra tavaly júliusban kivetett, majd novemberben öt évre véglegesített büntetővámokat. 

BYD Electric Car Display. szegedi BYD-gyár
A BYD jelenleg Szegeden és Isztambulban építkezik / Fotó: NurPhoto via AFP

A Scholz-kormány kezdetben ugyan a súlyos válságát élő német autóipar védelmében inkább a vámok bevezetését szorgalmazta, de a szektor legnagyobb szereplői meggyőzték arról, hogy adminisztratív eszközökkel nem tudják kiszorítani a kínaiakat, akikkel egyébként maguk is rendkívül szoros gazdasági-üzleti-beszállítói kapcsolatokat ápolnak.

Baráti országot választana a BYD

Végül Scholzék nem támogatták a 35,3 százalékig terjedő büntetővámokat, de azt a többi uniós tagállam néhány kivétellel – közte Magyarországgal – nélkülük is megszavazta. Peking válaszul ha nem is kötelezte, de nyomatékosan arra utasította az Európai Unióban befektetni szándékozó kínai autóipari vállalatokat, hogy oda vigyék a beruházásaikat, ahol nem ellenséges a gazdasági környezet.

Mint arról beszámoltunk, a Leapmotor például azt tervezte, hogy átviszi partnerével, a Stellantisszal közösen gyártott elektromos miniautóinak gyártását a vámokra szavazó Lengyelországból német földre, ahol úgyis nagy kapacitásfölösleggel küzd a szektor. A költözés ügye azonban lekerülhetett a napirendről.

Sok érv szól a németek mellett, de ellenük is

A Reuters információi szerint a BYD Németországot favorizálja lehetséges harmadik európai összeszerelő üzemének helyszínéül. A kínaiaknak a vámok miatt kell ide hozniuk a gyártást, a németeknek pedig kellő tapasztalatuk van ebben, lévén Európa legnagyobb autópiacával és legnagyobb gyártókapacitásával rendelkeznek. 

Start of production of the VW ID.3
ipar, feldolgozóipar autógyártók
A Volkswagen kapacitásfölösleggel küzd, kapóra jönne számára a BYD érdeklődése / Fotó: DPA Picture-Alliance via AFP

A Volkswagen konszern bezárással fenyegetett három helyi üzemében akár otthonra is találhatnának a kínaiak, és Friedrich Merz kancellár leendő koalíciós kabinetje is beruházáspárti felfogásáról ismert. A következő német kormány vezető erejét adó kereszténydemokraták vállalták, hogy csökkentik a társasági adókat, növelik a szakképzett munkaerő-állományt és kiemelten támogatják az autószektort mint az ország legnagyobb bevételt hozó ágazatát.

Megduplázza idén európai autóértékesítését a BYD

Stella Li, a BYD ügyvezető alelnöke a hónap elején az Automobilwochénak adott interjújában elmondta, hogy cége a Magyarországon és a Törökországban épülő mellett 

egy harmadik gyártóbázis létrehozását is tervezi az európai piac kiszolgálására, de nem árulta el, mely országok vannak versenyben a projektért. 

A Reuters a vállalat közeli forrásaitól úgy értesült, hogy a beruházás befogadásáért vívott versenyben Németország indul a legjobb eséllyel, noha cégen belül többen nem támogatják, mivel itt

  • magasak a munkaerő- és energiaköltségek,
  • alacsony a termelékenység,
  • a hozzáállás is rugalmatlan,
  • ráadásul erősek a szakszervezetek.

Végső döntés még nem született, de az biztos, hogy a pekingi iránymutatást komolyan vevő BYD a vámok mellett kardoskodó Franciaországot és Olaszországot lehúzta a listájáról.

Az S&P Global Mobility becslései szerint a BYD európai eladásai idén több mint kétszeresére, 186 ezer darabra nőnek a 2024-es 83 ezerről, és 2029-re várhatóan elérik az évi 400 ezret.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.