BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Karcsúsításra készül a francia kormány: fontos szervezeteket ritkítanak meg

Karcsúsításra készül, állami ügynökségeket zár be a francia kormány. A lépéstől eurómilliárdokban mérhető megtakarítást remélnek.

Karcsúsításra készül a francia kormány: összevonással vagy felszámolással megszüntetik az állami ügynökségek egyharmadát Franciaországban – jelentette be Amélie de Montchalin, a költségvetési ügyekért felelős miniszter vasárnap egy televíziós interjúban.

Amelie de Montchalin, Franciaország állami pénzügyekért
Amélie de Montchalin a karcsúsítást a takarékoskodással indokolta / Fotó: AFP

Hozzátette, hogy az intézkedés egyik célja a takarékoskodás, számításaik szerint ezáltal 2-3 milliárd eurós megtakarítást lehet elérni. 

Kötelességünk megszüntetni, ami haszontalan, vagy ma már túlságosan sokba kerül

 - hangoztatta a miniszter, és felhívta a figyelmet arra, hogy a szóban forgó ügynökségeknél jelenleg 180 ezren dolgoznak. Kiemelte azt is, hogy a terv abba a modernizációs programba illeszkedik, amelyet Francois Bayrou miniszterelnök jelentett be a közelmúltban. A miniszter hivatala az AFP francia állami hírügynökség megkeresésére hozzátette, hogy a jövő évi költségvetésbe illeszkedő tervekről van szó, és ezeket a büdzsé vitájának keretében még a parlamentben is meg kell szavazni. Amélie de Montchalin elmondta azt is, hogy a karcsúsítási tervek az állami finanszírozású egyetemeket nem érintik.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.